Négy-öt magyar soha ne hajoljon össze,
keresztet ne vessen harangkondulásra.
Ne tűzzön kokárdát, ne hulljon a könnye,
ha Himnuszt kottázna szíve dobbanása.

Ne mormoljon imát holmi szűz anyához,
templom tömjénfüstje ne fürössze lelkét.
Ne idézzen Istent, ha árva, magányos –
tartsa oda arcát, ha bűntelen vernék.

Feledje Trianont, lusta ezer évét,
Kárpátok bérceit ne érintse lába.
Csíksomlyó nyergében ne igézze kék ég,
ne űzze az álma bűvös Hargitára.

Kék Duna szalagja másnak hömpölyögjön,
szőke Tisza vize nyeljen gyilkos mérget.
Rónák délibábja rémítse, ha följön,
éltető kalászát rágják szét a férgek.

Szállja meg a démon az asszonyi méhet,
apa ne lehessen árva fiúgyermek.
Ne érjen öregkort, lepje meg a végzet –
önmagának ásson dúlt kertjében vermet.

Ha mégis megmarad? Legyen örök szolga!
Harapja le nyelvét, szavát mind feledje.
Ne álmodjon jövőt: sújtsa meddő sorsa –
vessen rá árnyékot Krisztusa keresztje!

2016.10.20. Csorba Tibor