Engem a bűneim megelőztek –
vádolt ősök követték el őket,
s rám testálták örökül – vezekelj!
És még azt is: ne kérdezz, ne felelj!

Krisztus életét adta értem is –
már az bűn, hogy születtem, s éltem is?
Vagy ölnöm kell és tagadni a vért
kétezer éve fogyó igazért?

Valaki szerint nem lehet verset
írni többé „az” után – keservet,
„olyat”, nem bír el a poétika –
és kollektív bűn az amnézia!

Nézd az újszülöttet: ártatlanul
nyöszög, de már akaratlan tanul:
mire felnő, tudjon mea culpát,
ha őséről cikkezne az újság.

Nem voltam ott, a vádló sem élt még,
s mégis tartozom: családi vétség.
Kamatos kamattal hízik egyre –
örökváltó sújt a hiszekegyre…

Meddig még, hogy szaggatják a lelket:
rossz kérdésre jót, s jól ki felelhet?
Mikor születhet csak önmagáért
egy nemzedék, s a méltó halálért?

 2016.05.15.   Csorba Tibor