Mennydörgés morajlik végig a tereken,
hullámzás csapong a gyanútlan szirteken,
habokba süllyed a Nap, minden feketül;
képzeletem most is csak hozzád menekül.

Szélvihar kutat az elhagyott strandokon,
magához szorít a magányos partokon,
nincs titkom előtte, ő jól ismer engem,
hiszen benne él minden lélegzetemben.

Egy lázas ölelés, és rohan is tovább,
sóvárgó szavaim már viszi is hozzád:
keress meg, kérlek, itt a fellegek alatt,
ölelj magadhoz, s újra felragyog a Nap!