Úgy várlak,
mint gyermek az Édesanyját,
kitárva két karom, tested ölelésére várva,
lelked réges régen már a szívembe zárva.
Várlak, mint májusi esőt a föld,
mint a levél az éltető hajnali harmatcseppet,
mint gerlice a párját, ki búgva mondja neki,
őt mennyire szereti.
Mint éhező a kenyér karéját,
hisz enélkül elveszti élete fonalát.
Mint a hajnal a felkelő nap fényét,
mint a reggel a bárányfelhők ölelését.
Mint a fák a tavaszi szellő simogatását,
mint a virágok porcelán szirma a nap melengető sugarát.
Nincs perc, melyben hiányod ne szorítaná fájó szívemet,
a vágy utánad, kedvesem, elepeszt,
miért e kínszenvedés, e gyötrődés?
A messzeség köde lassan beterít,
lelkem enyhet e kútból már nem merít.
Szememből fájó könnyeim gyöngyökként szerteszét gurulnak,
szívem vulkánjából a testemet elborító égő vágyaim lávaként rám borulnak,
forró a lég,
mindenem ég,
téged remél.
Jöjj, ölelj, szeress,
hisz a mindenem Te vagy nekem!

2023. május 12.