Ó én édes Hazám !
Hogy tudsz szárnyak
Nélkül repülni ?
Megcsonkított karod
Hogy tud átölelni ?
Gyermekeid a távolból
Hogy tudod csendben
Haza hívni ?
Hogy tudsz mély
Szakadék felett
Hidat átvezetni ?

Ó én édes Hazám !
Ki szánja meg gyötrő sorsodat ?
Ki vigasztalja meg szomorú fiaidat?
Ki védi meg gyenge magzatodat?
Lesz e még benned erő s akarat ?
Felemeled-e még fejed ?
Mozdítod-e még gyenge karodat ?
Fény felé fordítod-e még arcodat ?

Ugye látszat az hogy beteg vagy ?
Már lábadozik tested
Belső tüzed lángja nemsokára
Életerővel perzsel
Tavasz jön már újra
Hozza a lángot !!
Erőt ad neked igaz ifjúságot !
Zászlóvivő reményt ,boldogságot !

Nem jön el ez a várva várt tavasz,nincs vége a télnek
Zúzmara ül a fákon,megfagy a szomorú lélek
Elfogy, idegenbe elmegy drága ifjúságunk
Gyötrelem a szenvedés marja lelkünket
Az irigység a viszály vállainkra ülnek
Szomorú sors jut nemzetünknek !!
De még se,mondjátok,hogy van remény!
Mert összefogunk a szakadék peremén !!

2O1O.O2.O7.Mosonmagyaróvár
utolsó versszak:2O15.O1.17