Míg gyermekként örülni, ünnepelni tud,
bár tudja, elvesztette már rég az édent,
és sokszor úgy érzi magát, mint a kivert
kutya, de mindig van előtte új kiút.

Voltak és lesznek aszályok, jégkorszakok,
 véres harcban áll sokszor önmagával,
sebzetten és esendőn lelke ellen vall,
és egymásba zuhannak a kihűlt napok.

Néha gonosz, telhetetlen, testvért is öl,
de túlélt járványt, vészt, tüzet,vízözönt,
mert végül majd a szíve, jobbik énje dönt,
én nem féltem az embert többé semmitől. 

Jönnek még Mózesek, Noék, Newtonok,
és mikor elfárad testében az anyag,
a szikra, a láng még akkor is megmarad,
kis Einsteinek koptatják a padokat.

Csak egy ellensége van, és az önmaga,
önző tetteiben megbújnak a hibák,
de képes legyőzni ösztönét, indulatát,
érthető számára a mindenség szava.

Mert mindig lesz Karácsony, bárka, menedék,
az embert ezért már régóta nem féltem,
és látom jövőjét ott, az örök fényben,
ha gyenge, megfogja Isten erős kezét.

2013 dec. 25.