Borongós nap volt ma, de száraz és a szél is épp, hogy csak fújdogált.
Elhatároztam, hogy megpermetezem a fáimat.
Szert kerestem, lemosó permethez a kerti kamrában, s találtam - igaz sok éve lejárt a mandátuma, de megmaradt a sárgás színe és a kénes szaga.
Két adagot gondoltam keverni belőle, kétszer 10 litert, mert a fák után még a rózsákra is juttatnom kellett.
A permetező nem Isten találmánya, mert vagy eldugul, vagy félrehord, vagy fölrobban...
Hát az enyém most gyéren szórta az anyagot, lassan haladtam - nem magasak a fáim, de alig tudtam az ágak hegyéig fellőni a permetet, hiába pumpáltam a masinát...
És akkor bevillant valami: zsebemben volt az "okostelefonom", kerestem rajta csodaszép zenét - felhangosítottam és mintha a permetező erőre kapott volna, úgy szórta a szert.
Csodálatos érzés fogott el: sehol senki a szomszédos kertekben, csak egyedül és a zsebemben valaki hegedül, csellózik, zongorázik. és szállt a dallam ágról ágra, fáról fára és táncolni kezdtek a gyümölcsfáim és felkértek engem is egy keringőre.
És akkor mellém libbent a Jóisten - tán hogy egy kicsit ő is segítsen?
Nem szólt semmit, csak nézett, hogy gyártja a lelkem a mézet, a csodát. 
Tudom, hogy a fáim boldogok voltak és megfogadták, hogy az idén roskadásig lesznek gyümölccsel - mondtam nekik, hogy csak óvatosan, nehogy ágtörés legyen a végén az igyekezetből...
A rózsák meg mintha máris illatoztak volna, pedig még csak a bimbók kezdtek hízni a szárakon - ők is hálásnak ígérkeznek. Sok-sok rózsafejet fogok az idén vágni és teszem vázába, hogy amikor hazajön a feleségem, szépség és illatfelhő várja a lakásban.
Észre se vettem, hogy a Jóisten mikor hagyott magamra -csak a telefon jelezte, hogy kifogyott a szuszból...
A NEVIKÉN meg a permetezőből...