Csendes az éjszaka, figyelem szótlan,
csillagok bújtak fekete gyász mögé,
csak a sötétség ácsorgott ajtómban,
borított fátylat, hallgatagon körém.

Hol vannak a vidám, szép délutánok,
a mesebeli varázsos hétvégék,
tovaillantak az édes kacagások,
szörnyek jöttek, és hirtelen széttépték.

A bús, fekete égboltra felnézek,
kérdezném, de tudom, úgysem válaszol,
így hát maradnak nekem az emlékek,
a hiányod, a csend és a bánatom.

Ekkor int az égen egy fényes csillag,
már azt is tudom, nekem mindig itt vagy.