Ha felnyitod e könyvet,
láthatsz majd sok oldalán megszáradt könnyet.

Fedele kopott, vaskos, kemény,
de belül tele lesz szeretettel szegény.

Nem tudom, egy kis novella lesz-e, vagy jó hosszú regény,
hogy utóbbi,
azért szívemben ott él a remény.

Lesznek benne szép, színes oldalak,
életem, mikor napfényben, gyönyörű virágos réteken haladt.

Lesznek oldalai, amik fehérek, feketék, sőt szürkék,
azokat a bánat napjai szülték.

Látsz majd olyat is, hogy hiányoznak lapok,
azokat én téptem ki,
emlékek, mikre büszke nem vagyok, vagy épp a remény elhagyott.

A sok megsárgult lap, mivel szinte tele lesz,
azokra verseket írtam,
mikor úgy éreztem, az ihlet nem ereszt.

Majd olvasd el őket, kérlek,
bár nem sokat érnek,
hátha valami kis melegséget szívedben elérnek.

Néha majd érzed,
lapjai közt eljön a tél, s szinte süvít a szél,
az leszek én,
ki e könyvet írta,
hol nevetve, s hol sírva
a megkopott papírra.

TM