Húsvét vasárnapján Veronka kora hajnalban egy szépen díszített kosárkában vitte a templomba a szentelni való húsvéti eledelt „ a szenteltet“. Könnyes szemmel sietve ment a falun végig. Pistikét most először hagyta magára. Igaz, hogy Pista is ott volt a szobában, de tegnap estétől még magához sem tért részeges bódult álmából. Szegény fiatalasszony, most tényleg nem tudta mit is tegyen. Nagyon szerette a férjét, és a házasságuk második éve őt igazolta, hogy a szerelem csodákra képes, és hogy Pisti már leszokott az alkoholról. Sajnos, a tegnapi történtek bebizonyították, hogy ez csak egy szép álom volt. Amikor még csak ketten voltak, gondolkodás nélkül harcolt Pistiért, és hitt az igazában. A lelke mélyen ugyan voltak kételyek, de ezeket a szerelem rózsaszín szemüvegén nézte, és nem akarta meghallani a figyelmeztető sejtéseket. Persze, most már egészen más a helyzet. Már nem csak ő és Pisti van, hanem ott van Pistike is. Hiába szereti vakon a férjét, de most már nincs joga homokba dugni a fejét, és hinni a szerelmük erejében, mert ezzel kisfia boldog és biztos gyerekkorát is veszélyezteti. Egész úton a templomba ez járt az eszében. „Mit tegyen, mit mondjon Pistinek?“

Azzal tisztában volt, hogy a tegnapi eseményeket nem hagyhatja szó nélkül, mert akkor ezeket biztosan követni fogják a többi mámoros esték. A tegnapi durva kiabálással Pisti azt is megmutatta, hogy nem csak kedves, szerető férj, és apa tud lenni, hanem az alkohol hatására, kötekedő, agresszív  és erőszakos is olykor , olykor. Ezt Veronka soha nem tapasztalta (mert ha ő részegen látta Pistit, akkor már olyan részeg volt, hogy beszélni sem tudott). Erről az oldaláról csak a szülei ismerték. Az édesapja eddig a részeg fiát is kordában tudta tartani, elég volt egy hangos szó, vagy figyelmeztetés. Az édesanyjával sokszor nagyon durva tudott lenni, de szegény asszony csak szomorúan nyelte könnyeit, és csendben tűrt. Pisti most Veronkának is megmutatta, hogy tud ő erőszakos is lenni. Ezért ment könnyes szemmel szegény fiatalasszony a templomba, azon töprengve, hogyan is legyen tovább.

Otthon Pisti gyermeksírásra ébredt. Eddig ő ehhez nem nagyon volt hozzá szokva, mert Veronka igyekezett mindég időben lecsitítani Pistikét, de most ételt vitt szentelni, nem tudott ügyelni a gyermekre. Először Pisti csodálkozott is , hogy a fiúcska eszeveszett ordítására nem rohan be a konyhábol Veronka. De mikor semmi nem változott, Pisti állt fel az ágyról. Másnaposan kóválygott, és erős fejfájást érzett, meg nagy vágyat arra, hogy legalább egy felest „bedöntsön“. Azelőtt az mindég segített ilyenkor, pláne ha utána követte a sör, meg a többi feles. Ezért nem is a gyerekhez nyúlt , hanem a szekrényeket kutatta át, hátha talál valahol egy kis pálinkát. Szerencsére azt Veronka soha nem tartott otthon. Pistinek lassan kitisztultak a gondolatai, és nagyon elszégyellte magát. Odarohant a kiságyhoz, hogy felemelje, elringassa kisfiát. De szegény Pistike nem hallgatott el, hiszen vizes volt a pelus, azt kellett volna kicserélni. Ezzel még Pisti is tisztában volt, de ezt eddig soha nem csinálta, ezért nem is tudta, hogyan fogjon hozzá. Szerencséjére minden ott volt a kiságy mellett a polcon. Nagy nehezen, sokat dunnyogva, de mégis sikerült pelust cserélni Pistikének, és mire Veronka hazaérkezett a templomból, már a kisfiú békésen gagyogott édesapja ölében.

Veronka a hazaúton egész idő alatt azt latolgatta, hogyan is beszéljen Pistivel,mert a tegnapot szó nélkül nem hagyhatta. Mégis, mikor belépett az ajtón, és látta élete két nagy szerelmét, milyen szépen , békésen elvannak együtt, csak leült a konyhaasztalhoz, és keservesen sírt.

Pisti először csak lesütött szemmel, szomorúan nézte feleségét, azután letette a kisfiút, letérdepelt Veronka elé,fejét a fiatalasszony ölébe hajtotta:

-Kőnyorgök Veronka, ne haragudj rám, bocsáss meg nekem.

Folyt. köv.