Még nem tudták, hogy kisfiú, vagy kislány lesz e az újszülött, mindenféle neveken gondolkodtak. A babakelengyét is  csak fehéret vásároltak, mert az jó a kisfiúra és kislányra is. De most, hogy az újszülött fiú lett, az öreg Pista, és a „nagy“ Pista is tisztában volt azzal, hogy ez a gyerek csak Pistike lehet.
    Pisti örült, hogy az édesapja szóval tartja, és eltereli a gondolatait. Nagyon zavaros dolgok jártak az eszébe. Már lassan egy éve nem fogyasztott alkoholt, és a mai napig úgy gondolta, az alkoholizmusa a múlté. Sajnos, a ma bebizonyította, hogy ez nem teljesen igaz, mert ha nem jön el az őrzőangyala a szomszéd Zsuzsika képében, most már talán a fekete földig leitta volna magát. Tudta, hogy az nagyon gyenge kifogás, hogy az új apukának joga van meginni egy pohár pálinkát. Hála Istennek, most józan fejjel tudott mérlegelni:  „Milyen joga van az első pohárhoz, ha utána nem tud ellenálni a másodiknak, meg a tizediknek sem?!“
   Félt attól, hogy a jövőben jöhet számtalan ilyen kísértés. Félt (vagy talán sejtette) hogy nem tudna ellenálni. Hogy gyenge.  És tudta, hogy mindég nem fog jönni egy kis őrzőanygyal.  
   Pisti, mikor meglátta Veronka a szülés által meggyötört, de mégis boldog arcát, ahogy karjaiban szorongatta kisfiát, a boldogságtól sírva fakadt. Rá is adtak egy fehér köpönyeget, és ő is karjaiba vehette a  fiát. Azt sem tudta, hogyan fogja meg. Félve emelte szivéhez, de nem merte magához szorítani a gyenge hangon nyöszörgő kis csomagot. Milyen nagy boldogság! Ujra sírva fakadt, mert eszébe jutott, hogy csak egy pillanaton múlott, hogy nem alkoholmámorra cserélte azt a csodát.
   Veronka is ragaszkodott ahoz, hogy Pistikének kereszteljék a kis jövevényt. A keresztelő szűk családi körben zajlott, még a karácsonyi ünnepek elött, természetesen a megszokott régi házban. Ebben a faluban nem volt szokás nagy keresztelőket tartani, meg nem is lett volna a nagyszülőkön, keresztszülőkön kívül kit hívni. Veronkának ugyan voltak lánykori barátnői, de Pisti csak a kocsmai barátokat tudta volna hívni, arról meg ő sem akart hallani. Persze, nagyon jól tudta, hogy azok nem felejtették el őt.  Úton – útfélen , ha találkoztak vele kiabálva  szemére hányták, hogy a keresztelőre nem kínálta meg őket egy pohár pálinkával (mert szerintük ez illő, és nekik ez jár).
   „Jár nektek a pofátok!“ gondolta Pisti, és mikor egy januári nap délutánján jött haza a munkából, és a három „ jómadárból“kettő, a Peti, meg a Mihály ott ácsorgott a kocsma előtt, arra várva, hogy kinyissák, pedig még egy jó óra volt a nyitásig, bement a vegyesboltba, és vett egy üveg Vodkát.
-Itt van, igyátok meg a fiam egészségére. - Nyújtotta át Petinek az üveget.
-Te már olyan úri ember lettél, hogy velünk meg sem iszol egy kortyot?! - Próbálta csábítani Pistit a Mihály is.
Pisti nem is tudta, most mit tegyen. Nagy volt a csábítás, és bent a kocsmában talán nem is tudott volna ellenálni, de itt kint, ahol az egész falu látta, mégsem akart inni (pedig régen ez nem volt akadály). Így gyorsan elköszönt a régi szeszbarátaitól, és sietett haza a családjához a szépen berendezett kétszobás szövetkezeti lakásba, ahová már január elején beköltöztek.
   Otthon már meleg étellel várta Veronka, és boldogan újságolta Pistinek, hogy milyen ügyesen, és erősen szorítja már a kis Pistike a neki nyújtott mutatóujját.
   Nagyon boldogok voltak. Veronka már próbálta elfelejteni, hogy valamikor Pistit talán ő hozta ki az alkoholizmus poklából. Úgy gondolta, a férje van már olyan erős, hogy ellene tudjon állni minden csábításnak.

Így jött el az év második nagy ünnepe, a Húsvét.

 Folyt.köv.