Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Életút 12.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

Veronka már délben fél egykor szépen felöltöztette, és kocsiba ültette a kis Pistikét. Maga is a legelegánsabb kosztümjét öltötte, és rohant is a buszmegállóhoz, várni szeretett férjét. Pedig az autóbusz csak két óra elött pár perccel szokott érkezni. Ő mégis olyan türelmetlen boldog örömmel várta Pistit, hogy inkább a faluban sétált egy kört Pistikével, mert már annyira türelmetlen volt, hogy nem bírt volna tovább ülni a négy fal között. Az autóbuszra senki nem várt. A délutáni járattal inkább csak érkezni szoktak emberek, mint elutazni. Már messziről látta, ahogy a falu előtti fák között lassan döcög az autóbusz, és benne valami megmagyarázhatatlan, furcsa félelem kavargott.  Begördült a busz, kinyílott az ajtó, és először talán tíz diák özönlött ki. Utánuk egy ideig csak a nyitott ajtót nézte. De sajnos, kis idő múlva olyan kép tárult elé, amit soha nem fog elfeledni. A részegen vigyorgó Pistit két falubeli idősebb férfi támogatta le az autóbuszról. Ez a látvány egy életre elég lett volna Veronkának, de a buszsöfőr még elég hangosan odakiáltott neki:

-Fiatalasszony, holnap hozza el a férje helyett a jegy árát, mert azzal a csokival akart fizetni, amit állítólag magának vett. A pénzét már mind elitta.

Hogy Veronkának ne legyenek kétségei, Pisti dülöngélve állt előtte, és egy összenyomorgatott csokoládét akart a kezébe nyomni.

-Te gyalázatos részeg disznó!- fakadt ki Veronka sírva, most először az életében. Zokogva sarkon fordult, és ott hagyta férjét , aki olyan részeg volt, hogy segítség nélkül nem tudott megállni, és ezért megpróbált a buszmegálló kis lócáján helyet foglalni. Persze, ahogy ilyenkor történni szokott, nem a lócára, hanem a lóca mellé ült, elvágódott és el is aludt.

Újra lett a falunak egy három napos csodája, hogy a részeges Hurnyák Pisti milyen jót aludt a buszmegállóban, meg hogy már a felesége is elhagyta. Ugyanis Veronka nem is ment haza a szövetkezeti lakásukba. Pistikével együtt a szüleihez költözött. Elege lett a férje részegségéből.

„Én mindenben segítettem, hittem neki, támogattam, szerettem. Szerettem...? Még mindég nagyon szeretem, de a gyermekünk miatt el kell hogy engedjem, mert ő nem hajlandó megváltozni.“ –gondolkodott Veronka, és másnap dében meglátogatta Pistit a szövetkezeti lakásukban, ahová  ez előző nap mégis elszédelgett valahogy.

Pisti még alig ébredt fel , ezért másnaposan kóválygott a feje, de mikor  Veronkát meglátta, úgy gondolta, minden rendben van, ezért szerelmesen magához akarta ölelni feleségét.

-Ne közelíts hozzám, Pisti. Tudod, hogy nagyon szeretlek, és eddig minden bajban veled voltam. Még akkor is hittem neked, mikor az édesanyád is lemondott rólad.Úgy gondoltam, hogy talán a gyermekünk , az a kis ártatlan gyermek megváltoztat téged, ha már az én szerelmem erre nem volt képes. Sajnos, nem így történt! Én a feleséged maradok, és hetente eljárok rád kimosni, kitakarítani, de csak akkor mikor munkába leszel. Veled voltam, segítettem, hittem benned, de kifáradtam. Ha majd igazán bebizonyítod, hogy teljesen lemondtál az alkoholról, akkor haza jövünk Pistikével is.

Még beszélt, összepakolta a saját és a gyermeke holmiait két nagy bőröndbe. Pisti szóhoz sem tudott jutni a meglepetéstől. Erre a fordulatra nem volt felkészülve, hiszen a felesége neki eddig mindent elnézett.  Mire észhez tért, Veronka már kint is volt az utcán, ahová szégyellte követni. Részegen nem szégyellt az utca porában fetrengeni, de józanon szégyellt a feleségétől nyilvánosan bocsánatot kérni.

Először eljárt az istálóba dolgozni, és egy -két napot nem is ivott, de később munka után mindég részegségig leitta magát. Veronka hetente kimosta ruháit, sőt, még ételt is hordott férjének, de ha az utcán meglátta, inkább átment a túloldalra.

Egy alkoalommal aztán Veronka egy levelet talált a konyhaasztalon. Pisti írta, hogy elhagyja a falut. Megpróbál idegen helyen megbirkózni betegségével, és csak akkor tér vissza, ha ez sikerűl neki. Veronka sírva szaladt haza a szüleihez, és még az apósáékat is értesítette, de azt a tanácsot kapta, hogy engedje Pistit, menjen a maga útján. Talán tényleg egyszer hazatalál.

Múltak az évek. Veronka egyedül nevelte Pistikét , de a nagyszülők is mindenben segítették. Még arra is biztatták a fiatalasszonyt, hogy adja be a válókeresetet és találjon magának tisztességesebb párt (még Pisti szülei is erre biztatták), de Veronka azt mondta, hogy ő megvárja a férjét, hiszen az megígérte, hogy hazajön.

Már 18 év telt el, a kis Pistike leérettségizett, és az egyetemi felvételi vizsgái is megvoltak. Így Veronka igazán boldog lehetett volna, de ő mindég várta haza a férjét. Egyszer aztán egy hivatalos levél érkezett. Veronka zokogva olvasta, hogy egy fővárosi hajléktalan szállón meghalt Hurnyák István.

Ujabb pár év telt el, ésVeronka boldogan ölelte magához mérnök fiát, aki büszkén hozta édesanyjának megmutatni friss diplomáját. Vettek egy csokor virágot, és első útjuk falujuk temetőjébe vezetett. Pistike is elmormolt egy imát édesapja sírjánál, pedig csak fényképről ismerte a magas, szőke stramb férfit.

Vége

 

Rovatok: 
Irodalom