Csendes békességben teltek a napjaik. Az anyósáék minden kívánságukat lesték, mindha a fiuk helyett akarták volna kárpótolni a fiatalasszonyt. Először ez nagyon jó volt, hiszen még éjszaka is a nagymama ugrott Pistikének minden szusszanására, és csak szoptatni kellett Veronkának felébredni. Persze, idővel a sok gondoskodás is terhes tud lenni. Főleg, hogy így, mivel az agy nincs mással lefoglalva, mindég a saját bajára koncentrál. Ezért Veronka két hét után átment a szüleihez. De ott meg a gondoskodás helyett a szapulás volt napirenden: „Hogy ők megmondták, meg hogy kutyából nem lesz szalona, stb. Ezt Veronka még nehezebben viselte, ezért inkább vissza költözött a kis szövetkezeti lakásukba. Sem az anyósáék, sem Veronka szülei nem értették ezt a lépést, és kicsit talán nehezteltek is, de idővel bele törődtek. Úgy segítették a fiatalasszonyt, hogy egyszer Veronka anyukája, egyszer meg az anyósa volt  a kisbabával. Így lassan minden helyre került. Múltak a napok, amik egyhangúan szomorúak lettek volna, de ebbe már Pistike is bele szólt. Ahogy növekedett, úgy lettek egyre nagyobb igényei. Izgő-mozgó, sokat nevető aranyos kisfiú volt, aki mikor rájött, hogy négykézlább milyen gyorsan tud mozogni, bizony állandó felügyeletet igényelt. Sőt, lassacskán komunikálni is próbálkozot. Gagyogott a saját nyelvén, amit talán minden kisbaba, meg persze az anyukák, és a jó nagymamák is megértenek. De ha valamit igazán el akart érni, tudta nagyon erősen, akaratosan is kiereszteni a hangját. Így lassan Veronka is megnyugodott. Már nem sírdogált naponta, és megtanult mosolyogni is. Nagyon várta haza Pistit, de félt attól, milyen eredményes lesz a kúra.Voltak olyan gondolatai is, hogy ha Pisti ujra visszaesik, akkor jobb lenne különválni, és csak a kis Pistikének élni, hogy legalább ő ne lássa, tapasztalja édesapja részegségét. Persze, ezeket a gondolatokat igyekezett elhesegetni. Nagyon rosz, bűnös asszonynak hitte magát ilyenkor.

Pisti tudta mi vár rá az elvonó kúrán, ezért nem is lepődött meg semmin. Az, hogy milyen kínokat kell elviselni, ha rájönnek az elvonási tünetek, csak ő tudta. Sokszor ordított volna, vagy mindent szét akart verni, nem találta a helyét, minden fiókban alkoholt keresett. De itt nem volt egyedül, és minden betegtársa ugyanúgy szenvedett. Először úgy gondolta, két három hétig elvegetál itt, azután haza megyen. De a foglalkozásokat vezető psychológus bizony nem úgy gondolta.

-Maga Pisti már visszaeső! Sokkal több időre van szüksége, hogy a szervezete leszokjon még az alkohol gondolatáról is. – mondta, mikor Pisti megemlítette neki a hazautazás lehetőségét.

A páciensek cserélődtek, de az ugynevezett „kemény mag“ stabil maradt. Ők voltak azok, akik már másodszor, vagy akár sokadszor próbálkoztak. Őket bizony a kezelőorvos nem engedte egykönnyen haza. Így lassan barátságok is szövődtek. Pisti is összebarátkozot egy fiatalamberrel, aki már negyedig alkalommal próbálkozott leszokni. Bálintnak hívták, és egy közeli kisvárosban lakott. Még együtt is utaztak az autóbusszal ide jövett. Bálint harminchárom éves, két gyerekes családapa volt, de a felesége akkor vált el tőle, mikor a második elvonó kúrája is sikertelen volt. Most Pistivel közösen „taposták a sarat“ , ahogy ők szokták ezt nevezni.

A rokonokat nem választjuk, de a barátokat az ember választja magának, és mindég olyat választ, akivel van miről beszélni. Sajnos Pisti részére Bálint nem volt valami szerencsés választás. Ennek nem volt más beszéd témája, mint az, hogy az ő sorsáról csak a felesége tehet. Egy szóval sem említette, hogy részegségében annyira agresszív tudot lenni, hogy éjnek idején is kizavarta feleségét, a kisgyermekekkel az utcára.

Már három hónap telt el, de a kezelőorvos még mindég nem volt meggyőződve arról, hogy Pisti, vagy Bálint esetében sikeres volt a kúra. Örökké azonban nem tarthatta őket intézetben, ezért egy napon mégis megkapták az elbocsátási iratokat.

Ahogy beszélgetve mentek a buszmegálló felé, hiszen egy autóbusszal akartak haza utazni, útközben egy talpaló kocsma elött haladtak el. Pisti nem is figyelte környezetét, mert igazán vágyott arra, hogy végre karjaiba zárja kisfiát és feleségét, de bizony Bálint figyelmét ez nem kerülte el.

-Te Pisti, az indulásig van még egy óránk. Gyere, megiszunk egy búcsú pohár sört. Az nem árt meg.

-Ne bolondúlj meg, hiszen most jövünk az elvonóról- védekezett Pisti, de azért az ő gondolataiban is ott motoszkált a kisördög.

Kicsit még vitatkoztak, de  bizony ujra győzött Pistiben is az alkohol utáni vágy. „Egy sör nem árthat meg!“ –és már ott is álltak a pult elött.

folyt. köv.