Mikor a csönd úgy szétterül,
alig pirkad, mikor messziről,
lélek harang hangja csendül,
éjszaka búcsúzik a Holdfénytől.

Ködpára patakvölgyben terül,
kerítésdróton pókháló feszül,
rajta harmatcsöppök csillognak,
mint gyémánt kövek mindenűt,
virágszirmon fűszálon ott vannak.

Harmattól fürdetett rózsaszál,
törölközőnek Napfényt használtál,
kedvesem arcára mosolyt varázsoltál,
majd hajnali szellővel messzire szálltál.

Varga István Barcs