Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Éj titkos szeretője

Eternity
Eternity képe

A hold vallomása (ballada)

Felhőfátyolt ölt fel a Hold, sejtelmesen csillog,
maszatosan dereng, vibrál, sötétségbe színt lop.
Komótosan bandukolva éj peremét járja,
finom kelme, csillagsereg selymének uszálya.

Alázatos némasággal vallatja a csendet.
Bűnre hajlik, eltévelyül követve a trendet?
Vétkezne tán? Tanácstalan... Olyat sosem tenne!
Szerelemre csábította a balzsamos este.

Keserűség, mégis édes szívfájdalom-dallam.
Ez lenne az állandóság, létfenntartó hajlam?
Vágyakozás, emésztő tűz, mely testében lobban,
ábrándkép vagy illúzió, azt sem tudja, hol van.

Tengermély a bizonytalan, áttetszően izzik,
gyönyörűség gejzírétől óriássá hízik!
Megtalálva NŐI énjét, ég kiteljesedve,
foszforeszkál, gyöngyöt kacag harmatot könnyezve.

Ábrándozik - hol lehet most? Magányos-e ő is?
Magasba tör, lángot lövell, szárnyal, mint a Főnix?
Milliónyi bolygó nézi, csábítja, csodálja,
dacol mégis` mindhiába, ő lészen a párja!

Átellen a túloldalon már zeniten jár-kel,
ott, hol sűrű sötétséget világosság vált fel,
- Ó, ha egyszer megadatna, csak mi ketten, mereng,
itt találna pirkadatkor, sétálgatna velem.

Szikrákat szóró palástja, fénylő koronája,
Fenségesen, illeszkedőn simul homlokára.
Én lennék az egyetlene? Lehet, el sem hinném!
Velem jönne, udvarolna és imádna szintén?!

Követhetné? Elkísérné könnyű, légi szánon!
Lehetne a legtitkosabb beteljesült álom!
Mámorosan hajolna rá két puha keblére
úgy, mintha csak ezzel tenne Istennek kedvére!

Oly sok éven át híján volt a becéző szónak,
özvegyévé kárhoztatva minden szépnek, jónak.
Hányszor látta eltávozni érte epekedve,
aranyló sárga sugarát, miként ráhintette.

Hej, de sokszor elrebegte, - itt maradok, várlak!
Alkonybíborba fürödve karjaimba zárlak!
Háromszázhatvanöt napból, ha nem itt, majd máshol,
Leghosszabbá tesszük nászunk, talán Szent Ivánkor!

Könnyed kosztümöm veszem föl, tündöklöm a gálán,
büszkeségét ékesítem díszes királyságán.
Amit meg sem közelíthet több száz emberöltő,
nem írhat le egy halandó, földön járó költő.

Senki fel nem foghatja azt érzésben és szóban,
pillanatnyi léte csupán e dimenzióban!
Apró villanás csak, sercen izzó gyufafejként,
mielőtt kifürkészhetné ezt az örök rejtélyt.

Titkon mégis bízik benne, végtelenbe réved,
sok szerelmes lány, hajadon, miben sosem téved!
Legyen a Nap délceg férfi, éjszakának rabja,
miként Hold a születendő holnap édesanyja.

Bizakodjunk, boldogságuk megtalálták ketten.
Láttam őket, történetük balladába szedtem.
Azóta a szürkeség is azúrszínné kékült,
a fekete lyukak sorban mind eltűntek végül.

Rovatok: 
Vers