Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Éhség, avagy ami mögötte van

Adalberto
Adalberto képe

A gyerekek többsége kopogó szemekkel megy iskolába, hétfőnként már verekednek akár egy tál rántott levesért is.

(Forrás: http://www.nlcafe.hu/

Csak egy hír az interneten talált több tucat cikk közül, amely e szívszorongató témával foglalkozik.

Tudom, valószínűleg nem leszek népszerű, amit most írni fogok. Sokan tán megorrolnak majd rám, amiért belenyúltam a darázsfészekbe és ily dolgokról merészelek írni.

Engem nagyon irritál az éhező gyermekekről szóló írások, tudósítások.  Vannak, akik már hatszázezer éhező gyerekkel ijesztgetnek. Ha ez az utóbbi szám igaz lenne, akkor talán némi öröm is vegyülhetne az ürömbe. Mindez azt jelenteni hazánkban mégsem olyan tragikus a szaporulat. Mert ugye azért senki nem tételezi fel, hogy az ország összes gyermeke éhezik. Általában ez a szám, még ha a fejlődő afrikai országokat vesszük alapul, akkor is az a gyermekek összlétszámának egy bizonyos százaléka (30 – 45 %). Remélem, azért senki nem gondolja, hogy Magyarország ezen a szinten áll. Tegyük fel még a legpesszimistább huhogók állítását is vesszük alapul, az legyen10 %. Ez azt jelentené, Magyarországon 6 millió gyermek van. De tudjuk jól, hazánk lakósága évről évre fogy. Tehát irreális ez a szám. Vagyis itt már sántít, hogy ennyi éhező gyermek van.

Egyetértek azzal, hogy akár egyetlen egy éhező csöppségről szóló tudósítás is szomorú. Azon kell lennünk, hogy Európa közepén senki ne éhezzen! Ez a föld több tíz millió embert is el tud látni bőségesen élelemmel. Csak oda kell figyelni a dolgokra.

Szeretném közelebbről is megvizsgálni az éhező gyermekek helyzetét. Felfedni a valódi tényeket, mi az oka, hogy éheznek?

Érzem, ezzel a tanulmányommal sok embert haragítok magamra. Talán még ismerőseim és barátaim is rossz szemmel fognak rám nézni. Pedig őszintén mondom, jó szándék vezetett, hogy ezeket megírjam. Azzal, hogy csak siránkozunk, másokra mutogatunk, nem oldódik meg ez a kínos probléma.

Először is nagyon fontos, hogy tisztán lássuk, igazából hány gyermek éhezik Magyarországon.

Az előzőkben már írtam, ha csak egy gyermeket is érint ez a dolog, az is iszonyatos és tenni kell ellene.

Mindenesetre a fent említett, számok túlzóak és nem fedik a valóságot.

Ha mégis léteznek éhező gyermekek, annak sokszor kézen fogható magyarázata van, és megoldása orrunk előtt a földön hever.

Első lépésben a fejekben kellene rendet tenni. Nem akarok ujjal mutogatni egy bizonyos népcsoportra, mert még rasszistának kiáltanak ki. De az igazsághoz tartozik, ezek az emberek meggondolatlanul hoznak világra utódokat. Sokszor még maguk is gyermekek.

Mindenkinek joga van annyi gyermeket szülni, amennyit csak akar. Ellenben ne feledjük, nekik a kötelességük palántáikat felnevelni, lehetőleg emberi módon. Az nem megoldás, hogy csak az államtól várják a segítséget.

Ingatag védekezés, ha nem lenne munkanélküliség, akkor ez is megoldódna. Akármennyi pénzt lehetne ezekbe az emberekbe pumpálni vagy segélyezni őket mások adóiból, nem sok eredménye lenne. Ezért mondtam, a fejekben kellene nagytakarítást végezni, megtanítani a leendő apukákat, anyukákat a helyes életvitelre.

Igaz már az előző évtizedekben is voltak erre próbálkozások, de nem sok sikerrel. Nem elég csak egyik félnek akarni. Mindenkinek el kell indulni a hídon, hogy annak közepén találkozzanak.

A következőkben néhány kaposvári példát említek. Gondolom, az ország más részén is hasonló a helyzet. Ha netán tévednék, akkor előre bocsánatot kérek.

Városunkban is állítólag éheznek a gyerekek, főleg a roma apróságok.

Minap, amint mentem az általuk lakott városrész környékén, velem szemben jött rikító ruhában, magukat feldíszítve aranyakkal és egyéb ékszerekkel három cigányasszony. Egyik kezükkel kicsi gyermeket húztak maguk után, a másikban hatalmas ételhordót cipeltek. Hamarosan a távolban újabb asszonyságok tűntek fel hasonló módon.

Felkeltették az érdeklődésemet. Vajon hová tartanak így délelőtt tíz óra körül. A válaszra nem kellett sokáig várnom. Egy sötétbőrű fiatalember kerékpározott el mellettük és harsányan az egyik nőre kiáltott:

-Renáta, aztán igyekezzél haza azzal a kajával! Nem szeretném, ha megint sokat kellene várnom az ebédre, mint múltkor. Aztán mondd meg annak, ribanc szakácsnőnek, hogy sok húst adjon! Ne spóroljon vele, mert elvágom a torkát!

Később megtudtam, a közeli napköziig sétálnak az asszonyságok, ahol az iskolába vagy óvodába járó gyerekek révén ingyen ebédet kapnak. A város évente több milliárd forintot különít el erre a célra. Igaz csak a gyerekeknek járna ingyen ebéd, de az egész család innen étkezik.

Ezek az asszonyok, mit csinálnak egész nap vastag aranyláncokkal a nyakukon? Mire költik a gyermekek után kapott pénzt? Amíg sok kaposvári a város családi házak környékén állatokat tartanak, megművelik a kicsi konyhakertet, addig ezeknek az embereknek az udvara és a kertje parlagon áll. Ezen is el lehetne gondolkodni és lépéseket tenni ebbe az irányba.

Természetesen léteznek kivételek. Vannak magyar családok is, akik várják, hogy a sült galamb a szájukba hulljon. Erről sem szabad megfeledkezni, mert akkor igazságtalanok lennénk.

Pár sorral előbb feltettem a költői kérdést, mit csinálnak ezek az asszonyságok egész nap?

Erre is hamarosan kaptam választ. Csak be kellett mennem a város központjába, közel a vasútállomáshoz van egy söröző, ahol tanyát vertek. Amikor pénzhez jutnak, itt mulatják el azt az utolsó fillérig. Ilyenkor hangos az egész környék. Bent és kint a söröző előtt zajlik az élet. A kis roma gyerekek csípszes zacskókkal rohangálnak és vedelik a kólát. A felnőttek füstölnek, mint a gyárkémény, de gyakran még a fiatalkorúak is cigarettáznak, annak ellenére, hogy ez tilos. De ez kit érdekel? Úgysem mer nekik szólni senkit.

Itt néhány óra alatt fenekére vernek a megszerzett pénznek.

Mi lesz holnap? Az most nem számít. Majd mennek a Polgármesteri Hivatalba segélyt kérni magukkal vonszolva „szegény éhező gyerekeket”. Addig meg éhesen mennek a lurkók iskolába és óvodába

A városban nem ez az egy hely van, ahol hasonló jelenetek történnek.

Minap a buszon utaztam, két iskoláskorú cigánygyerek telefonált egymásnak a méregdrága, és legújabb telefonnal, mert ugye mindkettőnek az volt. Az egyik a busz elején a másik a hátuljában ült és így társalogtak egészen a végállomásig, de talán még a leszállás után is, amíg haza nem értek. Mindenki őket nézte és hallgatta.

Honnan volt pénzük ezekre a szuper készülékekre? Megoldatlan kérdés. Sürgősen választ kell kapnunk erre is, hogy tisztán lássunk, még mielőtt sírva fakadunk a médiában hallottakon és olvasottakon.

Végezetül, az úgy nevezett „éhező” gyermekek szülei nagy általánosságban erős dohányosok. Sokszor az egész család cigarettázik és számukra előbbre való a füstölnivaló, mint az élelem. Pedig mindenki tudja, ma Magyarországon egy doboz cigaretta nagyon drága és ez az évek múltával még drágább lesz. Egy doboz cigaretta árából, még ha a dohányos maga sodorja a cigarettát, legalább két felnőtt embernek kijön a szerény ebédje.

Ezt is figyelemben kellene venni a lamentálóknak és valamilyen formában nyomást gyakorolni az érintettekre, hogy cigaretta helyett élelmiszert vegyenek, és rendszeresen főzzenek otthon.

Nem szeretnék feszültséget és békétlenséget kelteni, vagy ellenük hangolni olvasóimat. De azért az sem megoldás, ha ezeket elhallgatjuk, vagy, hogy lelkiismeretünket megnyugtassuk, kiscsibéket, kacsákat, malacokat osztogatunk, ingyen vetőmagot nyomunk a rászorulók kezébe. Ilyen akciók csak akkor eredményesek, ha hosszútávon, nyomon követjük az ajándékba kiosztott dolgok sorsát. Ne csak ajándékozzunk, de követeljük is meg, hogy az ingyen kapott kiscsibe, kacsa, malac ne fazékba landoljon, még mielőtt felnőne. Ugyanis erre is volt példa, hogy, amint hazavitték az „ajándékot” a ház ura vizet forralt és a párnapos kicsi jószágot megfőzte, mondván éheznek a pulyák.  

Fentiekből láthatjuk, hazánkban vannak éhező gyermekek, de közel sem annyi, mint amivel riogatnak bennünket.

Szerintem még a leggazdagabb országokban is lehet ilyeneket találni. Legtöbbször ez, az emberi nemtörődömségből, közönyből, nem megfelelő életvitelből adódik.

Azzal is egyetértek, számunkra ez nem mentség. Hazánk adottságai olyanok, hogy nem lenne szabad, hogy emberek éhezzenek. E föld bőségesen tud adni ennivalót lakóinak, sőt még másoknak is. Igaz ezért tenni is illene valamit, és emberi módon élni. Nem csak markunkat tartani, hogy majd az állam telerakja ennivalóval.

Rovatok: 
Egyéb