Angyalszárnyakról szólnék megint,
akkor is ilyen volt a tél, tudod e kislány,
nyakamba kaptam, egy hógolyót tőled,
de az ma már nekem is, rejtély és talány.

Megfogtam kezed, hozzám vezettelek,
beszélgettünk, fotóztam szép arcodat,
őrzöm fényképedet, mi még megmaradt,
mert bizony-bizony, ezek csak emlékek.

Angyalszárnyaidat ahogy most csapkodod,
hópihe hullik mindig, fentről nyakamba,
hát kedves kislány, az égiekhez költöztél,
ha néha találkozunk, csak éjszakai álmomba.

De ott már felnőtt, gyönyörű szép lány vagy,
mosolyogva fogadod, a tőlem kapott bókokat,
mutatnám a rólad készült, régi fényképeket,
no de csak emlékezzél, rég oda adtam azokat.

Írta-Varga István-Barcs-2018.03.05.