Mester reggel ajtót nyitja,
rákiabál inasára.
Hé! Te! Gyerünk ki az ágyból!
Nem szólok vagy százszor!
Hajnal van, alig pirkad még,
az inast húzza a melegség.
Takarója alatt álom,
távol járt, oly messzi tájon.
Testét ágyból kirángatja,
nehéz szívvel hátrahagyva,
könnyű sorsot, boldogságot,
mindent, miről álmot látott.
Félre dobja takaróját,
felkapja hát a ruháját,
nyújtózkodik, karját tárja,
bele ásít a világba!