Most lámpást gyújt az estnek a tükör tó
és visszatérnek újból rá az árnyak,
köszönés nélkül szálltak el még tegnap,
mint, ahogy kósza gondolat hűtlen hagy.

Valamit súgnak a szép csillagjegyek,
talán, hogy kardjával ki szelte ketté
az időt egykor nappallá és estté,
a halandókat meg lélekké, testté.

Gonosz az élet, szomorú az Isten,
a szeretet átmenetileg halott,
lábamhoz kúszva kotyogják a habok,
de darabokban is egész maradok.