Bár vesd fejemre, sok sok hibám,
mégis Magyar nyelvre, tanított Anyám,
anyanyelvem oly szép, kifejező,
mint anyai szív, karral ölelő.

Anyaföldem e hon, a barcsi mező,
Dráva part, hajladozó fűzfavessző,
tört ugar, gyantaillatú fenyvesek,
tölgyesekben vargánya, mit felfedek.

Somogy-ország, Balaton Dráva között,
szívem lelkem örökre ide költözött,
de mily sokan nyúzták nehéz sorsomat,
kéjelegve törték volna csontomat.

Patrióta, igen erősen az vagyok,
itt születtem, egyszer ide beleolvadok,
jut majd hely, e kedves Magyar földben,
hol veletek leszek, örökös közösben.

Árnyak nőnek, egyre sötétebb jövő képe,
tán sosem lépekbe írók szentélyébe,
halkan a főkapun még mindig kopogok,
ám sosem akarok lenni a cinkosotok.

Kopogásom lassan, egyre csak halkul,
bent zsivaj, színes papírt adnak ki jutalmul,
botomra támasztott kézzel, lassan indulok,
néma csend, nem hallatszanak gyászhimnuszok.

írta-Varga István-Barcs-2021.03.17.