A délután döngicsélős melegében,
egy vén diófa árnyas rejtekében,
egy szó, egy kép súg egy gondolatot,
hoz a szellő egy fuvallatot.
Hinta lógott öreg kinyúló ágán,
kacagtam, ahogy hintáztatott apám,
nem féltem, ugyan mi bajom lehetne,
két keze úgyis mindentől védene.
Meggondolatlan felmásztam a fára,
de oly magasnak tűnt onnét az ága,
félve ültem, földre vágyódtam,
végül biztosan ölébe pottyantam.
Vasárnaponként focimeccsre jártunk,
fagyiért, lángosért hosszú sorba álltunk,
úszni tanított nem sok sikerrel,
többre ment volna nehéz kövekkel.
Hamar itt hagyott, ötvenet sem várta,
hívták az égbe, készen volt a szárnya,
eszembe jutott ezen a szép napon,
árnyék rajzolt arcot a házfalon.