A pókháló fogságában reszket a lélek,
a testem beteg, már alig élek.
A vágy tüze még életre kelne,
de belátja, már semmi esélye.
Szétfoszlott remények,
ködfátyolos éjjelek,
vajon, még mit remélhetek,
meddig élhetek.
Szerelem nélkül mit ér az élet,
ha nem szerethetsz,
s téged nem szeretnek,
akkor mondd, mit ér ez a cudar élet.
Hisz oly jó szeretni,
ölelni, csókolni,
a mennybe repülni,
az édenben kicsit elidőzni,
majd ölelő karodban megpihenni,
oltalmat találni.
Álom az egész,
egy édes álom,
felébredni már nem is vágyom.
Jő a reggel,
a ködös, hideg, őszi reggel,
a harmat gyöngyszemei csillognak a pókháló szálain,
a pók éberen figyel, prédára vár,
már kevés a bogár, messze még a nyár.
Lelkem, testem megnyugvásra,
szeretetre vár!

2023. október 17.