Álmomban arra ébredtem,
A világ eltűnt, teljesen.
Csendesen zuhantam
A semmiben,
Csak annyit éreztem,
Hogy létezem.
Nem is volt testem,
Nem voltam már “én” sem,
Csak tudatosság
A végtelen éjben.
Cseppet sem féltem,
Vágytam, vagy reméltem,
Csak zuhantam mélyen
A béke csendjében.
Csak figyeltem az érzést,
Nem hiányzott semmi,
Nem volt konkrét célom
Valahová menni,
Valamit csinálni,
Valakivé lenni,
Nem voltam épp senki -
Mégis tudtam,
Lehetnék mindenki
Egy pillanat-töredék
Vagy akár fényév is lehetett,
Mire elhatározásom
Végül megszületett:
Akkor “én” most felébredek.
Megjelent körülöttem
A jól ismert világ,
A jól ismert test,
Szépség és hibák,
Itt lettem újra,
S már látlak téged,
Szemedbe nézve
Magamra eszmélek.
Itt vagy most velem,
Ide álmodjuk magunk,
Egymásnak tükrei
És társai vagyunk.
Végtelen égbolt,
Földi nagyvilág,
Csillanó fénypont,
Lélek-melódiák