Szerettem volna elmondani neked,
Milyen csodálatos az élet.
Szeretni lehet, bár, ezt elronthatja,
Egy téves, oda nem illő vallomás.
S elsuhan az állomás, és komor falai mögött
Az árny, mely eltakarta az élet szép oldalát.
Nevess, hogy újra daloljon a madár,
Szeress, hogy ne mondhassa senki rád,
Hogy elröppent a madár,
Vele oda lett a nyár, a vallomás,
S az elsuhant, állomás.
Hol megállhat az idő, s a tér,
De mögötte maradt az árny.
Próbálkozik, mert az élet szép,
A madár sem fél, sőt neked dalol,
S az árny is behúzza karmát.
Előbújik odújából, s mint bagoly
Suhan át az éjszakán.
Keresve áldozatát, mi már tovaszállt.
Az árnynak véget vet a hajnal...
Újra nevess, hogy daloljon a madár,
Szeress, hogy ne mondhassa senki rád,
Mint az árny, mi tovatűnt,
Halálmadárként repülte át az éjszakát.
Lelked vigasza,  e tény, hogy  jön a fény,
Mely szeretné elmondani neked,
Milyen csodálatos is lehet az élet!

Felébredve álmodból, örvendő szíved zakatol…