Ó a képzelet varázslata,
szerelem játéka,
a teremtés csodája a Nő.

Ősi katlan, asszonyöl,
beleveszni mily gyönyör,
benne a szerelem tüze,
a virágok mézédes nektárja,
álmaid álma.

Dús keble édes manna,
ölelni, csókolni, szépségében elmerülni,
vágyaidat újra
és újra élni, ez a szíved vágya.

Lüktet a véred, nem hagy nyugodni,
bolond szíved is majd kiugrik,
ha érinted, ha csak reméled,
de ha elér a végzet, nincs mit tenned.

Gyönyörök gyönyöre vár rád,
ha bebocsájtást nyersz az édenbe,
ez lesz szíved végzete.

Boldogságot ad, a mennyekbe visz a kéj,
a szerelem tüze elragad, megigéz,
hogy a beteljesülés a tiéd lesz,
s a végtelen lebegő érzés nyögdécselve,
majd sikoltva ragad el,
s Te nem tudod már azt sem,
mit tett veled ez a megbabonázó szerelem.

A Nőt, a drága asszonyt, ne hagyd magára,
szeresd őt,
s tiéd lehet a várva várt éden,
s hidd el, mindent megtesz érted,
mert lángoló szerelme végtelen!