Búsan ül a lányka egy szőke part kövén,
Könnyeit hullatja, de nem fárad el szegény.
A nyárfa rezge levele meghallja zokogását,
S megkérdezi rezzenve a szomorú bús leánykát.
Bús leány, szép leány, miért keseregsz te?
Úgy zokogsz, úgy sírsz, a szívem szakad bele.
Feledd el bánatod, nézd a szőke partot,
Mennyi tarka virág szemed elé tárul.
|
Egy nap a kis kacsa elgondolkodott. A tóhoz totyogott.
- Mért is ne ugorjak be a vízbe? Ha mégis fuldokolnék, majd kimenekít valaki! -gondolta magában.
Erre a tóba ugrott, és lebukott a víz alá.
|
Egy nap az oroszlán így szólt az alattvalóihoz:
- Jól figyeljetek rám! Tudjátok jól, én vagyok a Király! Ezért úgy cselekedjetek, ahogy most ezennel elrendelem! Egy-két törvényt módosítok, és te, kedves Sas barátom, neked kell javítanod a törvényt, mert ugye papíron is rögzítve legyen!
|
Megkezdem e mesét,
de ne higgyétek felét.
S amit rejt a másik fele,
az is bizony mese!
Szegény asszony ült a lócán,
kapu előtt várta urát.
De a gazda oly későn jött,
az öregasszony beleőszült.
Hazaér az asszony férje,
de az asszonyát meg se ismérve.
Elmegy vígan mellette,
s a feleség rá, így szól e:
|
Gyönge kis madárka
ágról-ágra röppen,
nem találja kedvét
az erdő sűrűjében.
Fejét leereszti,
búsulva szemléli,
a lenti világtól
félve meg is kérdi;
- Ó te szép sík,
zöldellő messzeség!
- Meg tudnád mondani,
mért nem kék itt az ég?
|
Kinézek a tájra,
A tájról egy fára,
Annak egyik ágára
Rászálló madárra.
A tolla fekete,
A csőre éles,
Szemével szemléli
Ez őszi képet.
Kopasz a fa ága,
Nincsen maradása,
Szürke felhő fölé
Inkább továbbszálla.
Magasból lenéz,
Keresi a párját,
De nem látja szegényt,
Se fejét, se tollát.
|
Korhadó fatörzsek a süppedő avaron,
az erdő világát meg nem zavarom,
csendesen járok, néha leülök,
rigóknak, bár hamisan, visszafütyülök.
Szarvas agancsának helye a törzsön,
dörzsölte, hogy leessen, végre letörjön,
pocsolyában vaddisznó lenyomata,
piszkosan, sárosan ballagott haza.
Madarak hangosan megkiabálták,
|
Az út szélén egy kis madár kapírgált és egy kicsiny magocskát talált. Kicsiny kis magocska ki a perjefélék családjából származik, messzire pottyant a terményszállítóautóról amikor az egy nagy kátyúba huppant, aratás után úton a magtár felé.
|
Boldit mindenki kedveli
a származása leveli
üldögélt a kútnak partján
elámult egy angyalt látván.
Ki keservesen sírdogált
mert egy kis golyót nem talált
Aranyból volt eme csoda
ezért volt a lány úgy oda.
Első látásra szerelem
Azt a golyót megkeresem
ha kell feláldozom magam
meglegyen, nem múlik rajtam
|
Szia csirke, de jó látni,
egy kicsikét megszaglászni,
látom te még nem félsz tőlem,
ezen kicsit meglepődtem.
Szép a tavasz, úgy süt a nap,
hamar kapd össze magadat,
mellesedjél, combosodjál,
engem te így vissza várjál.
Nyárra gyorsan nőjél nagyra,
aztán gyere ide újra,
akkor megint megvizsgállak,
jó leszel-e vacsorának.
|
Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, de még az Üveghegyen is túl, élt egy legény, akit Bercinek hívtak.
Nagyon szegények voltak. Gyakran hiányzott az étel az asztalukról. Ilyenkor kiültek a ház elé a lócára és lábukat lógatva ábrándoztak egy jobb és szebb életről.
|
Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, a hatalmas kék hegy alatti palotájába élt egy törpe. Olyan hosszú szakálla volt, hogy háromszor körbeérte a földgolyót.
|
A sötét felhők mélyén lakott az esőcsalád. Ide – oda utazgattak a végtelen ég tengerén, amerre fújta őket a szél.
Sokszor hetekre eltűntek, és senki sem tudta merre járnak. Ellenben olyan is előfordult, ha megérkeztek valahová, onnét nem akartak elmenni.
Csodás életük volt. A magasból mindent láthattak, ami a földön történt.
|
A szomszéd bácsinak volt kettő vörös macskája, Mózsi és Józsi. Nagyon szerettek elkóricálni, meglátogatni a környező házakat. Ahol csak tehették élelmet kunyeráltak a háziaktól.
( A kép forrás saját, Apáti Kovács Béla)
|
Élt egyszer egy manókirály, és volt neki egy fia. A király úgy tervezte, ha majd megöregszik, akkor a fia követi a trónon.
Amikor a királyfi felcseperedett, hívatta az édesapja, és mondta neki:
– Fiam, egy napon, te fogsz ülni itt a trónon helyettem. Arra kérlek, mindig legyél jó és igazságos uralkodó, hogy a manók szeressenek és tiszteljenek, mint engemet! Ígérd meg, hogy jó királyuk leszel a manóknak!
|
Hajdanában, nagyon régen élt egy asszony a fiával. Szegények voltak, mint a templom egere. Sokszor napokig nem volt, mit enniük. Ennek ellenére boldogok voltak.
Egy nap a fiú anyja súlyosan megbetegedett.
|
Hol volt, hol nem volt, a kék üveghegyen is túl, ahol a kis kurta farkú malacka túr, élt egy borsó család. Apa, anya és a gyerekek.
|
Egy faluszéli kicsi ház udvarán vígan kapirgáltak az öreganyó baromfii. Csipkedték a füvet, felszedegették az ételmaradékot, amit a gazdájuk kiszórt elébük.
– Egyetek, nőjön a begyetek! – mondogatta nekik az öreganyó.
|
Egyik nap Jankó bandukolt a mezőn, a poros úton. A napsugarak igencsak égették a kobakját. Elfelejtette magával hozni a kalapját. Ezért nem volt kedve felfelé nézni az égre. Szemei állandóan az utat firtatták. Egyszer csak lent a porban megpillantott egy ócska, szakadt bugyellárist.
|
Amikor gyerekek voltunk, nem a jóságunkról voltunk híresek. Szüleinknek volt elég baja velünk. Mindig olyat tettünk, ami bosszúságot okozott a felnőtteknek. Általában azok a dolgok érdekeltek bennünket, amelyek tilosak voltak. Valamiért azzal nem is szerettünk játszani, amelyben nem volt valami veszély.
(Kép forrása ingyenes, internet)
|