Égi szépség
Mézes felhők
Nektár csepeg
Esőcsepp
Nap dolgozik
Szorgalmasan
Égre viszi a vizet
Földnek szája millió
Nyeli szorgalmasan
Száraz földnek
Szikkadt torka
Egy nagy szájjal issza
Levélajkak virágajkak
Éppen mosakodnak
Fáknak gyökér
Szivornyái
Talajhordóban
Részegülnek karneváli

Állatok egy nagy farönkön úsznak
Tekintetük rettegés félelem
Inognak félnek lecsúsznak
Ha nem jön a hatalmas rönk
Kimerültek megfulladnak
Ösztönösen a dombtetőre futottak
A víz emelkedett tengerré lett
Az erdő s a mező
A sodrás már csitult
Lassú folyáson csillogott a fény
Látszik minden állat fél

Az emberek szórakoznak
A luxus erkölcstelenségén
És megelégednek
Annak ledobott divatával
Silány utánzataival
Műanyag változataival
Míg a luxus feléli
A megtermelt javak zömét
A szegénység ennek tizedén él
Az emberek mégis szájtátva
Nézik a médiás luxust
Mint szórakoztató ipart
A tényleges gyakorlók

A természet télen hóban
Tavasszal sziromban virág
Így mutatja szépségét
A pihenést és éledést

Az emlékezet visszatér
Kinyitja szirmait
Nem kér csak adni akar
Gyümölccsé lett hamvait

E gyönyörű világban
A teremtőerő a kristály
Fénye s ragyogása
Lelkének szétsugárzása

Ordítom a fájdalmat
A magánynak
A mennyei fülnek
Ám jégesőként
Visszahull
Valamikor a hűség
És imádat kevés
Te akartad a küzdést
Nem fogadtad el
A sors döntését
Önmagad szeretetére
Hiába kötöttél csomót
Két szeretetet
Kellett volna összekötni
A színlelt szerelem
Két összefagyott
Jég érzelem

A legnagyobb
Leghatalmasabb szerelem
A parány
A gombostűfejnyi nagyság

A Világegyetem
Létrejötte előtt
Az sem volt más csak egy
Tér s idő nélküli mütyüri

Kicsi volt de benne volt
A végtelen nagyság
Mint magban az erő
A hatalmas mamutfenyő

Álmodoztam éjjel s nappal
Csak egy kincset akaratam
Azt mondták hogy arany ezüst
Csillogása jó csak nekünk

Égre néztem dús ragyogás
Vizekben duplán csillogás
Szép ez az éji arany virulás
Ám elérhetetlen mindahány

Nem értettem mi az érték
Mi ezekben a szépség
Valamennyit fémnek néztem
Fa helyett csak étkészlet

Ugye te is azt gondoltad
Hogy vaníliamázas
Rendszerváltás lesz
S abrosszal vihetsz
Te is piknikre
Egri óbort
Csalódtál nem csodálom
A hernyóból
Csak a báb maradt
A pillangó elszállt
Maradt a vágyakozó
Bábnép
És létrejött az álpillangó
Úri szépség
Igen a napraforgó mosolyát
Olajban azóta

Ha a szépségnek és a hangnak
Van egysége és harmóniája
Akkor tested billentyűin
Húrjain és fúvókáin
Mint a létező legcsodálatosabb
Hangszeren eljátszom
A szerelem leghosszabb
És legszebb szimfóniáját
S a hangok gyémánt csillogással
Ékszerbányát nyitnak nekünk
Szerelmünk dísze éke büszkesége
Ragyog glóriaként körülöttünk

Könyvet aranybetűkkel írtam
Gyémánttal díszítettem
Majd borostyánba öntöttem
S a jövőnek eltettem

Könyvemet fluoreszkáló
Betűkkel írtam
Majd tussal leöntöttem
S a jövőnek eltettem

Tán rájönnek majd
Hogy ezek nem fekete lapok
UV – fényben a betűk
Feltárják a múltamat

A szerelem
Egy szív egy szívbe esik
Egy óra egy órába esik
Majd együtt dobban
Együtt ketyeg

Tér a térbe esik
Idő az időbe esik
A háromdimenziós
Két test íme eggyé lesz
Most már téridő dimenzióban

Csendes nyugodt csillagos éj
A tölgy éji fényben nézegeti
Árnyékának dús szépségét
Kicsit halvány kicsit árnyas
Talán megvakít az öregség
Éltem már pár száz évet
Láttam már sok árnyképet
Ám a hajnali pír ébredés
Lángra lobban árnyat láttat
Egyre erősödik a kontúr
Nem is vagyok öreg kandúr

A tavaszi éj csendjébe
Beolvad az illat
A színpompa áradat
A madarak dallama
Odvába tér a visszhang
A mély éj ében vermeibe
Nyugodni tér a zajos
Nappali vidám napfény
A Rézhold tányérát
Félholdra kalapálják
A csillagfény kalapácsok
Halvány ködként
Lebegnek az alvó fák
Pihen tisztul a természet

Mint gyapjúszálak sodródnak a felhők
A kék szövőszék végtelen felületén
Lent a virágos mezők szép szőnyegén
Mosolyognak felfelé a zöldellő erdők

A szívünkben kinyílik a természet
Belénk áramlik a mindenség szeretet
Mert minden ami látható hallható
Tapintható kinyitja a természetet

Az életünk könny és csók
Hiába nem mindig kék az ég
A mámor könnyen
Borúba borul

Kiszáradnak a boldogságfolyók
Poshadt lesz a nappal s éji illat
És tajték kínnak csobban
A szürkült vízesés

Darabokra törik a távolság
Így elérhetetlen lesz a hosszúság
Ám ez a szíveden szálanként
Emlékként megmarad

Szeretem a szárnyaló szerelmet
Ám rettegek hogy elvesztem
Egyszer elszáll vissza sose tér
Maradok dús vágyakkal
Telt nyitott tenyér
Az igazi szerelem maga a mohóság
Hogy is lehetne
Csak egy csillapított vágy
Egy végtelen éjszakán
Ott ahol a szív válik szárnyakká
Egy boldog repdeső madárrá
Hajnali pírként égre illan