Mámorködben megszédülten
Dallamoktól részegülten
A szerelem édes csőrével
Etetgettél lágyan engem

Szellő ölelésben éden hangulat
Érzékenyen a tisztaszivárvány
Hattyúnyakad féltőn tekergőn
Rám tapadt hallgatag szeretőn

Emlékszel
Amikor a nyelvünkből
Kialakult az első híd
Átáramlott rajta a világ
Átment rajta
Helyet cserélt a testünk
A híd túloldalán
A mennyország várt
Közöttünk a mederben
Éden csillogott
Szerelemhullámok
Mosták a partot
A test és a lélek édene
Virágzott vérhevesen
Mint gyepen a pipitér
Két szemünk

Először nem értettem
A reszkető mosolyodat
S mikor félénken átöleltél
Akkor éreztem én leszek
Az első csodás éjszakád
Tested vitorla lett
A tavasz tengeren
Vártad a nagy szelet
Elillanni gyorsan
Mert benned pangott a félelem
Pedig tudtad ezen az éjszakán
Még szellő sem lesz
Becsuktad a szemedet

I.    Lehet - e az ifjúságot

Nem az a baj
Hogy bokorban fogantál és születettél
Hogy a felmenőidnek neve
Sehol sincs lejegyezve
Hogy lakhelyed felváltva barlang
És sárkunyhó volt
Hogy munka helyett koldultál
Pedig az erőtől duzzadtál
Hogy a porcelántányért és fémkanalat
Gyermekkorodban nem ismerted
Mert a fakanál ma is értékes és kedvelt

Szabadság semmi más
Csak egy szép szó annak aki él
Mintha elveszne feloldódna benne
A múlt szenvedés

Ezért a történelmünkben
Az őseink több mint a fele halt
Hiába keresed most a nemzet kertben
Azok gyümölcse már aszalt gyász

A képzelet mezején
A szürkeség a leszebb szépség
Egyes pontjai felugranak
Kitüremkednek s máris
Felvillan a szürke ezer árnyalata
Mintha levéllángnyelvek lennének
Sokféle őszi változatban
A kitüremkedések között
Megáll a levegő
Elkezd délibábként remegni
A szürke hallhat
De árnyéka már harmónia
A szürke lenne

Bőröm puha
Nem rinocérosz
A testem még
Nem csiga
Fürge mit a
Rézsikló
Bőröm puha
Bababőr
Nem tarkítja
Durva szőr
Mellem érintése
Gumilabda
Szinte mindig
Pattogna
A derekam
Karcsú acsa
Szinte röppenő
Szitakötő
Testem simul
Nem görcsös
Úgy virul mint a
Pöttyös gekkó

Akkor még miden egyes év
Csodálatos emlékkép volt
Dús boldogsággal örömmel
Az a szép gyermekkori múlt
Szinte örökzöldekkel borított
Mindig újra mosolyogtatott
Ám egyszer a létvonal megtört
Belépett a nem várt öregedés
Megváltozott a gyors töréssel
A múltra való emlékezés
Az ember már csak addigi
Életéből keresete a hónapok

Kenderesi Tamás
Magyar úszó éppen
Dél - Kóreában versenyzett
Amikor úszás után
Megkívánt egy korsó sört
Így a közeli bárba ment
Ám a sorsa végzete lett
Meglátta egy táncosnő
Bingó – ringó fenekét
S az neki csak úgy
Nyomban megtetszett
Belé szállt az ördög
S késztette ugye jó lenne az
Az úszástól kifáradt

Magyarország Európa
Szennyvíziszap temetője
Valakiknek ez kapóra jött
Kiknek tovább nő
A pénzes bödöne
Nálunk túlzott az orgonaillat
Szinte már károsan hat
Ezért a szagot ellensúlyozni kell
A vállalkozó nem rühell semmit
Félre is dobja a nép hisztit
Ömlik a szenny és mocsok
Mások bűze fekáliája

Meghurcolták
Lesújtott rá a sors
Az – az átkozott balsors
Könnyeiből már
Sokszor felnyögött
Befejezte elég volt
Hiszen hiába zokogott
A sóhaja döglött
Sólyom lett
Hangja darabos
Mert minden
Második szava
A siralom lenne
Ezt nem mondja ki
Magába gyűjti szenvedve
Szeme száraz sivatag

A politika a kóklerség tudománya
Mely a hanyatlást is képes
Fejlődésként bemutatni
A szétvert ősi értéket úgy előadni
Mintha az folyamatosság lenne
Közben szétverték és ellopták
A nevük hangoztatása mellett
Melyet csak álcaként használnak
Az elűzött nemesség külföldön él
Közben a vagyonukat így vagy úgy
Valahogyan megszerezve

Rendszerváltás már megint
Pedig mindenki csak legyint
Tudomásul véve a változást
Ami csupa hamisság
De tulajdonképpen
Azt sem tudja mi történt
Mert tegnap még
Szocializmus volt a felirat
Reggelre lecserélték
S helyette lett kapitalizmus
Nahát érdekel
Szocialistaként lefeküdtünk
S kapitalistaként ébredtünk

Ott egy padon felejtett kabát
Már lapult bizonyára holt
Színét átfestette a Nap
Tán emlékeztető foltok
Felcsillantják a múltját
Egy párszor megizzaszthatta
A lángoló kánikula
Esőáztatott kiszáradt ragacsos
A deszkázatra nemezelődött
Az ősz tovább szaggatta
Néha levélággyal betakarta
S a hulló levelek hallgatták

Erdőtömeg áll némán
Nem fut el ha átöleli a láng
A hegytömeg is csak nézi
Legfeljebb hóolvadással könnyezi
Állattömeg éhség elől vonulás
Lehet útján akár pusztulás
A víztömeg mélyben rekedt
Hullámzó útkeresés
Vagy tengerben megrekedés
És az embertömeg
Bizony az szétszórt magány
Csak a látszat egy tömb