Derűs az arcom
Akkor is ha könnyes a szemem
Ki tudja mitől
Mondhatom bánatomban
Hogy az örömtől
Miért késztetnék más szerényt
Empátiával legyen közös szenvedés
Mert én jókedvemben is sírva fakadok
Elsírni a kegytelen magyar múltakat
Kisírni a megaláztatásokat
Kisírni a kirablásunkat
Kisírni a júdáspénzért árulókat

Szürketollú szép hazám
Leszel még színes madár
Ám nem mindig a szépség
Ami éltet s dominál

Mert a mag is szürke
S lásd virágos mezejét
Lásd a földek dús termését
Lám így terem a szürkeség

Magot vegyünk a kezünkbe
Ültessük a saját földbe
Akkor válik majd tarkává
Örömünkre szabadsággá

Kinyitjuk a magyar szívet
Megmutatjuk a világnak
Nincs széttörve viszi vérét
Éltetni a boldog népét

Mutasd magyar a szívedet
Egységben az mily erő
Megedzette azt már ezredév
Szíve honi huni lüktető

Mutasd tárd tenni lángolón
Itt a dobbanás akarat ébredve
Fojtott álmainkból itt a
Virulásért teremtünk javakat

Bölcsőm szép Hortobágy
Délibábon ring a táj
Mindenütt tündértánc
Henye kunkor fehér lánc

Tárogató édes hangja
Buja ménes vidámsága
A szívemben élő róna
A lelkünknek hírmondója

Magyar ajkon a szív szóljon
A kunhalmok múltján
A szépségről daloljon
Tündérrózsák húrján

Rettegett hatalom az
Mely szabóollóvá válik
S mindenki számára
Megtervezi és kivágja
A drága ruhát
Melyet kölcsönnel tudsz
Megcsináltatni
S ezzel elindulsz az adósság felé
Igaz pár év s valamit
Enyhíthet az öncsőd
S a kiszabott róna
Már nem gyógyító honi szépség
Olyan elsivatagosodott
Vonszolt nyomor

Végre örömétől sírjon a magyar
Hagyja felfűzve a rég könnyeit
Annak fekete gyöngyeit
Engedje végre csillogni
Az ébeni gyöngyöket engedje
Gyöngyházmosollyá lenni
Feketét fehér reménnyé válni
A panasz dalt ideje felcserélni
Vidámságra derűre a ritmus
Boldogság fanfár útjára
Ideje a küzdést nem küzdésre

Az egész világ gyertyafény
De engem mégis az – az egy
Az a kicsi lángoló világít
Annak érzem otthoni melegét
Honi illatát a szívem peremén
Ez a láng hangomra is
Másképpen rezonál
Érzi hangom honi magyarságát
Magyar vagyok
Nem kellenek bábáskodó
Érdekből megmentők
Értékeinket gagyira lecserélők
Hazánk tehetségét

Míg a magyar marok
Vasat szorít
És a szívében kovácstűz ég
Az akaratot az ész vezeti
Tiszta létéért
Nem tántoríthatja el semmi
Míg a magyar tenyér
Imába csavarodva szővi
Nagyasszonyunk segítségével
A jövője szőnyegét
Addig zsarnokoknak
És diktátoroknak
Nem lehet e föld remény
Mert apáink vére

Ideje asztalt cseréni
A deszkás krumplileveses
Krumplistésztás sültkrumplist
Felcserélni az aranycizellált
Porcelántányéros
Fehérabroszos rablók asztalával
Bár egy jó krumplilevest
Nem cserélnék Újházi tyúklevesre
Nem is az íz az aroma számít
A várva várt cserénél
Hanem a szegénység felcserélése
Mert a gasztronómia

Víz érinti combodat
Simogatja melledet
S csókolja szádat
Lassan habozva elnyeli
Mindkét pilládat

Szalad a víz körbe -körbe
Eltűnik a szerelemben
Olyan mintha völgybe
Menne vakon szerelemmel
Kábán felhevülten

Sok millió magyar ajak éneke száll
Erre a nemzetre sok boldogság vár
Itt vagyunk meg vagyunk van hazánk
Nincs temető az út végén Árpád ösvényén
Perdüljünk egy hanggal egy tánccal
A magyar föld ezeréves szentélyén
Mint fiú a lánnyal égre nyíló szárnnyal
Az énekünk szóljon dicső hazánkról
Az érte haltak önfeláldozó múltjáról

Szerelemem én hazám
Szeretve ölelj át
Ne engedj sodródni
Ne engedj elmenni
Ne engedj más hazát
Új otthont keresni
Gyökerünk karjai
Nem száradhatnak el
Anyáink lombjai
Nem hervadhatnak el
Mert az emlék is
Bizony igen nagy úr
Mint szakrális bázis
Bizony a lelkünkön
Örök mennyei lazúr

Országon belül is vannak
Kik a magyar történelmet
Homályosítani szeretnék
Mert a fátylak mögött
Sütik a saját pecsenyét
Cél érdekében nincs sajnálat
És az ideg szellem
Egyre nagyobb fuvallat
Míg a honi ápolja fáit
A haszonleső már
Annak termését mérlegeli
Vigyázz a kiszorítósdi
Nem játék hanem cél

Neki az a föld
Bank
Nekem a hazám
Neki ez a föld
Kamatot termelő
Dús legelő
Nekem az illata
Gyerekkorom udvara
Neki ez a föld
Gyárának munkáskéz
Nekem
Anyám kezének emléke
A saját földjén
Neki ez a föld
Balatoni szórakozás
Nekem sásos szellő
Az északi part
Ahol az emlék felkavar

Hol igazságtalanság
Ott mindig harc is van
Ha nem is fegyverdörgéssel
De a lelkek roncsolásával
Megtépázásával
E könny a lelket áztatja
Melynek árja befelé halad
És rojtosra szakad
De a lélek szilaj ám
A rojtjai nem esnek szét
Mert a lélek halhatatlan
Ezek a könnyes rojtok
Békében boldogságban
Újra egyesülnek

Ha a világnak lenne szíve
Akkor a világ
Egy dobbanás lenne
Ha a világnak lenne lelke
Akkor a világ
Egy szeretet lenne
Ó Istenem add
Hogy egy szív legyen
Ó Istenem add
Hogy egy lélek legyen
A Föld az emberiség
Bölcsője legyen
Bölcső mely ha sírrá válik
Akkor sem a szenvedés
Hanem a boldogság

Vissza mer – e nézni
A magyar történelemben
A ma hatalmat bitorló
Megkeresni a helyét
A múltbéli cselekedetét
Számot vetni kinek
A munkáján szorgalmán él
És abban mennyi
A családfája által elért
Valós eredmény
Ha egy kormány
Csak hatalombitorló
Az a legveszélyesebb kígyó
Mely vízisiklóként siklik

Láncszemeket dob ránk a sors
És engedjük azt másoknak
Összekovácsolni
Sőt egyesek közülünk
Asszisztálnak is
Kialakul amolyan
Érdek szimbiózis
Kevesek érdek jóléte
Az átvert néptömeg
Nyomorba fetrengése
És a kifosztás
Ólomként nehezedik
A sovány testre
Vagy a nyugati
Hulladékkal etetett kövérségre