Virágszőnyegen sétáló gondolat
ábrándos pillantását körbe hinti.
Szolidan megérinti a szirmokat,
illatokat szippantva felhörpinti.
Ünneplőjét felölti ligetében,
elegánsan táncot lejt, szép keringőt,
tündöklő mosolya szeretetében
szerteszórja a lélekmelegítőt.
|
Most már örömtáncot jár a tavasz,
gondtalanul szárnyal a levegőben,
köszönt ártatlanul, mint egy kamasz,
vidám mosolyt csal az érdeklődőkben.
Utcán, ember írásokat ragaszt,
így papírlapon versek születőben,
pillantás kíváncsiságot fakaszt,
s a költészet immár emelkedőben.
|
A nesztelenségbe burkolódzó gondolat,
sziporkázó érintése lényedhez vágtat,
mint zabolátlanul csörgedező kis patak,
akkordként ölelnek az el nem mondott szavak.
Szív rejtekéből gejzírként feltörő érzés,
osonva alakítja íriszben a nézést.
Észrevétlen energia szökve áramlik,
a lelkedhez fátyolként lopakodva hajlik.
|
Kerek vagyok, mint a labda,
vajon, hol van itt a csapda.
Távolból aprócska vagyok,
körbe, keringve haladok.
|
Az idő bársony fonala oly lelkes
Hisz suhanva közeleg az új tavasz
Bár szép hajunk már átfordult a ködbe
Lelkünk s szívünk rezgése még felkavar
Testünkben él a romantika selyme
Bőrünkön barázdákat vésett a múlt
|
Kacérkodó kikelet közeledte,
fásult és morcos tél elzavarása.
Zöldág-járás játékának kezdete,
az új tavasz ünneppé avatása.
Leányka és fiú a barkát szedte.
A sípjuk éles hangjának hatása,
hűs hónapok nyögéseit feledte,
s elkezdődött a lelkek gyógyítása.
|
/ szonett /
Már senki nem fél tél úrfi fogától,
hiszen farsangi maszkja arcát óvja.
Függetlenül a valódi korától,
így lett mindenki beöltözött grófja.
|
Telnek múlnak a napok,
suhannak a hónapok.
A tél lassan véget ér,
szívemben él még remény.
Melengető napsugár,
olyan nagyon vágylak már.
Sétálnék a fák alatt,
nézném a madarakat.
A természet ébred már
erdőben hóvirág vár.
Hó fedte avar alatt,
nyár emléke ott maradt.
Visszatérő gondolat,
|
József, József mit hoztál
Ódzkodva is foltoztál
Zsákod így lyukas maradt
S a meleg messze szaladt
Elhoztad a hideget
Fázhatunk most eleget!
2018. 03. 19.
|
Felhőtlen impulzus lüktetett a térben,
bizakodó hatás kerített hatalmába,
apró aranycsillámok játszottak a fényben,
s egy alak vonzott a saját birodalmába.
Ahogy átkarolt, a percek toporogtak,
gyengéd pillantása erősen perzselt.
Kábult fejjel álltam, minden oly távoli volt,
és a végtelen vörös rózsaszirmot termelt.
|
Tekintet fogja,
neki esélyt megadó,
kapcsolat elve.
Hűségük titka,
lelkük nagy barátsága,
örök kötelék.
Véd és felvidít,
elvárás nélkül szeret,
hű és őszinte.
2018. 03. 11.
/ haiku /
Fotó: Szabó Alexandra / kersztlányom / engedélyével osztom meg a képet!
|
Már nem kergetek álomfelhőket,
a hideg szél elterelte őket.
Hófehér lepel hullott a fákra,
most nem repül kismadár az ágra.
Apró kavics csobban tó vízében,
emléked szívembe rejtem mélyen.
Ajkamon bánat keserű íze,
így lett relikvia csókod dísze.
|
Fénylő ruhájú aprócska pelyhek,
önfeledt táncukkal elvarázsoltak.
Érzékin alkalmazkodó selymek,
érintésükkel lágyan átkaroltak.
Szivárvány színű felvetés ébredt,
szív szaporázta ütemének dalát,
kíváncsi lelkem szárnyalva éledt,
s a csendben hallani véltem a hangját.
|
Kétezer-tizenhét esztendő, a múlt,
mely jó történések emléke marad.
Szirmot bontó gondolat elmébe gyúlt,
s lélek szárnyaló tánca lett a szavad.
Így a penna sebesen rótta útját,
hogy a pergamen őrizze örökre,
erejének s mondandójának súlyát,
s legyen emberek csipetnyi gyönyöre.
|
Pirkad már a hajnal csodás fénye,
Indul a névnapod köszöntése.
Rólad szólnak ma a legszebb dalok,
Osonva lépkedő pillanatok.
Szeretet ölelje át lényedet,
Kísérje egészség életedet.
A boldogság ragyogjon lelkedben.
/ Akrosztichon /
2018. 01. 18.
|
Bár még aprócska vagyok,
de már mászni tanulok.
Kúszók szépen előre,
haladok egykettőre.
Valami kis szuszogás ,
közeleg a suhogás.
Kicsi csikós szőrpamacs,
nyávogja ipi- apacs.
|
Oly aprócska lényként megérkeztem,
hogy a szüleimet megismerjem.
Bizonyára rengeteget alszok,
de felordítok, ha éhes vagyok.
|
Csöpögve hullajtja könnyeit az ég,
fehér helyett fekete lett a tájkép,
bicegősen búcsúzik tőlünk az év,
tavaly ilyenkor ő volt a nagy vágykép.
December havának utolsó napja
visszapillant az eltelt hónapokra,
görnyedten a stafétabotját tartja,
momentumaiból lesz emlékcsokra.
|
Szomorú pillantás a tekintetben.
Fájó pillanat, lelkében bolyong.
Ladikja sodródik az elméjében,
harca szívében bánatként tolong.
|
Ködbe burkolózva érkezik napja
A napsugár kacér kis táncát járja
Titkon az ajkadra mosolyát csalja
Az öröm édes érzését sugallja
|