Oly aprócska lényként megérkeztem,
hogy a szüleimet megismerjem.
Bizonyára rengeteget alszok,
de felordítok, ha éhes vagyok.

Csöpögve hullajtja könnyeit az ég,
fehér helyett fekete lett a tájkép,
bicegősen búcsúzik tőlünk az év,
tavaly ilyenkor ő volt a nagy vágykép.

December havának utolsó napja
visszapillant az eltelt hónapokra,
görnyedten a stafétabotját tartja,
momentumaiból lesz emlékcsokra.

Szomorú pillantás a tekintetben.
Fájó pillanat, lelkében bolyong.
Ladikja sodródik az elméjében,
harca szívében bánatként tolong.

Ködbe burkolózva érkezik napja
A napsugár kacér kis táncát járja
Titkon az ajkadra mosolyát csalja
Az öröm édes érzését sugallja

Esztendőnek ezen a napján
Rügy pattan a barátok ajkán
Zongora lágyan szóló hangján
Szeretet dala száll a lankán
Érzelmük a boldogság habján
Becéznek téged neved kapcsán
Erzsébetek kedves névnapján
Tündökölj a nap nagy színpadján.

2017. 11. 19.

Kép: saját szerkesztés

Szárnyalva tekergeti a fonalat
a csendes tájakon úszó gondolat,
szeretet csillaga ladikján halad,
boldogság fénysugara hozzád szalad.

A nő felé indult izgatottan,
boldogság ölelte lelke rejtekét.
Mint a vörös rózsa, illatosan
ringatta bársonyszirma szeretetét.

Lépkedő gondolat feléd sétál,
elmerengve kószál a tenger tükrén.
A pillantás huncut fénye üstökén,
az írisz sugárzó lila fényár.

Sötét lepel pihen a tájon,
fülesbagoly lapul az ágon.
Kémlelve tekinget szerteszét,
figyelve otthona erdejét.

Lehetnél Te az én szép tavaszom,
hogy boldogság fakadjon ajkamon.
Lehetnél a kikelet dalnoka,
mely fülemnek gyönyörű muzsika.

Gördülő percek sietnek a múltban,
pillanat varázsa éli a jelent,
rejtélyes titok a jövő útjában,
öleli át életben a végtelent.

2017.09. 28.

Nehéznek tűnő pillanatok,
gyorsan siető gondolatok,
aggódó árnyak sokasága,
az egész lényedet átjárja.

Színes terítő borítja a tájat,
lábnyomom alatt nyirkos már az avar,
fejben hűvös szél, gondolatot kavar,
s nézem a ködbe burkolódzó fákat.

A vályú vizének tükre,
pillantásom elkerülte.
Létra állt etető mellett,
az árnyék valakit rejtett.

Elszökik a nyár melege,
forog az idő kereke.
Szivárvány színű természet,
termései mind beértek.

Sorsom útjára léptél,
tőlem semmit sem kértél,
lelkedből nekem adtál,
ezért viszonzást kaptál.

Elsuhant már a meleg nyár,
elrepült a gólyamadár.
Hűvösebbek a nappalok,
és én egyedül ballagok.

Ablakon kopog az őszi falevél,
színesre festett testén az elmúlás,
mosolyában ott a szeretet, s regél,
életének morzsája e búcsúzás.