Nagy lett a nyüzsgés a piacon,
az árus felkiált: eladom!
Cserép fiúk és cserép lányok,
mostanra eladóvá váltok.

A szomjazó vágy, mely helyben toporog,
emlékfoszlány az elmében mocorog.
Libbenő táncát járja ma a szellő,
madár dala szól, akár egy szép sellő.

A nesztelen szobában megannyi emlék,
melyekből sugárzik a meghitt békesség.
Gyertya lángja buja táncát járva libben,
feltárva régmúlt pillanatot e fényben.

A cammogó percek, merengőn telnek,
amin már nem nevet a lét magánya.
Képzelet cikázik, mint őszi felleg,
és lesz kétkedés viruló tanyája.

Oly nesztelen a járásom,
s kitűnő a hintázásom.
Áramlat ide, vagy oda,
hálóm hatalmas palota.

Csiga Kálmán gondolt egyet,
haslábával útnak ered.
Megszemléli a vidéket,
s hallja a varázsigéket.

Valótlannak tűnő valóságot hozott az idei május.
A piacon védőmaszkban várja vevőit a gyümölcsárus.
Kérdések, mikre nem tudni a megfelelően igaz választ,
tékozló emberi lépések kilátástalansága bágyaszt.
Sodródó napok, amelyekben egyre kevesebb a türelem,
a kapcsolatokban megannyi próbatétel, s lelki küzdelem.

Szirmot bontogat a reggeli napsugár,
fényében érkezik egy huncut kis futár.
Körtefa virága kacsintgat feléje,
így hívja kikelet édes fényzenéje.

A zöld megannyi tónusa képviselteti magát,
megmutatva az évszak fontos életfeladatát.
A növényzet vegetálása már befejeződött
és a kóbor fagy facéran, hiába csipkelődött.

Nesztelenség fátyla csücsül a tájon,
ahol megrekedt egy szépséges álom.
Az egyedüllét fázós hangja zenél,
hol teória szárnyal, mint csipkeszél.

Egyedül repdes egy gyönyörű kismadár,
kinek hatalmas szempárja most messze jár,
mesébe illő pillanaton tűnődik,
hisz ünnepi alkalomra készülődik.

A csend átöleli fiatalka testét,
átjárva a lány tiszta lelke rejtelmét.
Vörös száj édes mosolya, oly pompázó,
mint harang csilingelése, sziporkázó.

Mély lélegzetet vett most az emberi lélek,
amint az ünnepek végre végéhez értek.
Így nyugodtan szörfölhetett az interneten,
s a látottakat az elme értelmezhette.

Anyának kis tüneménye,
ki megérkezett a fényre,
s lett szívének éltetője,
életének csecsemője.

Kinek, vágya beteljesült,
lelke szárnyalva hegedült.
Gyermekét ő felvidítja,
bársony bőrét megsimítja.

Nos, nem is értem, miért feltételezik az emberek,
hogy a határon túlról hozott termékek vámmentesek.
Meglévő tényállás, tán elkerülte a figyelmüket,
miszerint a régi szabályok elvesztik értelmüket.

Költő nem vagyok,
csak úgy írogatok,
s lelkem morzsáját adom.
Teóriámban szárnyalok,
mint firmamentumban angyalok,
ekkor gondtalanságban szól dalom.
Érzelmek tengerén egyre haladok,
a múzsa csókjától lelkem fényben ragyog,
s elringatnak az átölelő gyengéd karok.
Újra és újra átélem azt a pillanatot,

Betoppant egy elképzelhetetlen korszak,
ez az idő kemény része lett e sorsnak.
Amely életszerű változást alakít,
mint kisegítő személyzet, ki takarít.

Várakozás és türelem ránk telepszik,
ezáltal a legtöbb család, így cselekszik.
Önkéntes karanténba vonul a többség,
e helyzetben idejüket együtt töltsék.

Elkezdődött a nagy visszaszámlálás,
eljött a változás és tisztánlátás.
Hisz villámlással közeledő vihar,
úgy füstöl, mint egy óriási szivar.

Megtörve a pillanat pompás csendjét,
a lét illatozó virágos kertjét.
Ez lett a tét, mely fejünk felett lebeg
oly nesztelenül terjedve is cseveg.