Kopár szirteken lépkedve,
haladnak ők reménykedve.
Korgó gyomruk hahotázik,
medve család ott portyázik.

Mamájuk így körbe tekint,
a mancsával nagyot legyint.
Kicsi bocsok rá figyelnek,
hirtelen jól viselkednek.

Eső áztatta flaszter csillogása,
kandeláberek kacér pillantása,
éjszaka momentumának varázsa.
Árva padok a park fátyolködében,
a múlton elmélázva a sötétben.
A lábnyomok elhalkuló neszében,
egy apró cinke víztócsa tükrében.
Szirmokba öltözött ágak dalai,
sutyorgásukban boldogság szavai.

Támadásba lendülő vírusok,
rakoncátlan játékot játszanak,
kezdődnek a fertőző rítusok,
eközben ők jól elburjánzanak.
Hódító úton más- más típusok,
így több szervezetben parázslanak,
mert hatalmas nagy fanatikusok,
ők akadály nélkül vadászgatnak.
Szétrombolja az ősi sejteket,
biztosítva a szabad áramlást,

Gondolat, mint kis patak,
oly csörgedezve haladt.
Virág pompázott partján,
bűbájpillangó farmján.

Nektár a csészéjében,
varázsa a cseppjében.
Illatozón hajlanak,
csábosan odacsalnak.

Rabul ejtik lelkemet,
elringatják elmémet.
Mohaszőnyeg alattam,
csodálkozva haladtam.

Ki vagyok facsarva, mint egy citrom,
a kiskaput fáradtan lehajtom,
ó te csodás álom, mondd hol maradsz,
huzavona minden, ha kimaradsz.
Esedezem hozzád álommanó,
ez a lehetőség kirobbanó.
Zúdítanál tucatnyi varázsport,
nem számítana a fránya zápor.
S, ha hazudna a tündérek lánya,
ő lenne a jóság boszorkánya.

Virágszőnyegen sétáló gondolat
ábrándos pillantását körbe hinti.
Szolidan megérinti a szirmokat,
illatokat szippantva felhörpinti.

Ünneplőjét felölti ligetében,
elegánsan táncot lejt, szép keringőt,
tündöklő mosolya szeretetében
szerteszórja a lélekmelegítőt.

Most már örömtáncot jár a tavasz,
gondtalanul szárnyal a levegőben,
köszönt ártatlanul, mint egy kamasz,
vidám mosolyt csal az érdeklődőkben.

Utcán, ember írásokat ragaszt,
így papírlapon versek születőben,
pillantás kíváncsiságot fakaszt,
s a költészet immár emelkedőben.

A nesztelenségbe burkolódzó gondolat,
sziporkázó érintése lényedhez vágtat,
mint zabolátlanul csörgedező kis patak,
akkordként ölelnek az el nem mondott szavak.
Szív rejtekéből gejzírként feltörő érzés,
osonva alakítja íriszben a nézést.
Észrevétlen energia szökve áramlik,
a lelkedhez fátyolként lopakodva hajlik.

Kerek vagyok, mint a labda,
vajon, hol van itt a csapda.
Távolból aprócska vagyok,
körbe, keringve haladok.

Az idő bársony fonala oly lelkes
Hisz suhanva közeleg az új tavasz
Bár szép hajunk már átfordult a ködbe
Lelkünk s szívünk rezgése még felkavar
Testünkben él a romantika selyme
Bőrünkön barázdákat vésett a múlt

Kacérkodó kikelet közeledte,
fásult és morcos tél elzavarása.
Zöldág-járás játékának kezdete,
az új tavasz ünneppé avatása.

Leányka és fiú a barkát szedte.
A sípjuk éles hangjának hatása,
hűs hónapok nyögéseit feledte,
s elkezdődött a lelkek gyógyítása.

/ szonett /

Már senki nem fél tél úrfi fogától,
hiszen farsangi maszkja arcát óvja.
Függetlenül a valódi korától,
így lett mindenki beöltözött grófja.

Telnek múlnak a napok,
suhannak a hónapok.
A tél lassan véget ér,
szívemben él még remény.
Melengető napsugár,
olyan nagyon vágylak már.
Sétálnék a fák alatt,
nézném a madarakat.
A természet ébred már
erdőben hóvirág vár.
Hó fedte avar alatt,
nyár emléke ott maradt.
Visszatérő gondolat,

József, József mit hoztál
Ódzkodva is foltoztál
Zsákod így lyukas maradt
S a meleg messze szaladt
Elhoztad a hideget
Fázhatunk most eleget!

2018. 03. 19.

Felhőtlen impulzus lüktetett a térben,
bizakodó hatás kerített hatalmába,
apró aranycsillámok játszottak a fényben,
s egy alak vonzott a saját birodalmába.
Ahogy átkarolt, a percek toporogtak,
gyengéd pillantása erősen perzselt.
Kábult fejjel álltam, minden oly távoli volt,
és a végtelen vörös rózsaszirmot termelt.

Tekintet fogja,
neki esélyt megadó,
kapcsolat elve.

Hűségük titka,
lelkük nagy barátsága,
örök kötelék.

Véd és felvidít,
elvárás nélkül szeret,
hű és őszinte.

2018. 03. 11.
/ haiku /

Fotó:  Szabó Alexandra / kersztlányom / engedélyével osztom meg a képet!

Már nem kergetek álomfelhőket,
a hideg szél elterelte őket.
Hófehér lepel hullott a fákra,
most nem repül kismadár az ágra.

Apró kavics csobban tó vízében,
emléked szívembe rejtem mélyen.
Ajkamon bánat keserű íze,
így lett relikvia csókod dísze.

Fénylő ruhájú aprócska pelyhek,
önfeledt táncukkal elvarázsoltak.
Érzékin alkalmazkodó selymek,
érintésükkel lágyan átkaroltak.

Szivárvány színű felvetés ébredt,
szív szaporázta ütemének dalát,
kíváncsi lelkem szárnyalva éledt,
s a csendben hallani véltem a hangját.