Szeretném, ha szeretnél,
Szerelmesen, rám tekintenél,
Fognád a két kis kezem,
Fülembe suttognád a nevem...

Érkezik a mocskos tajtékok hada,
sodró pamacsok már gyülekeznek,
hangjuk dala felszisszenő ballada,
gallyak hajlongva táncot lejtenek.

Tétován suhan képzelet fonala,
átszőni akarja lelked zegzugát,
hajnalhasadás keskeny kis vonala,
szirmok széttárják káprázat kapuját.

Petróleumlámpa pislákol lágyan,
elmélázva, bár néha fel felsercen,
fényes lángja táncot lejt magányában,
tűnődve az időn és elmúlt percen.

Szél borzolja deresedő tincseit,
napsugár barnítja a bőr redőit,
csalafinta mosoly súgja elrejtve,
mit gondolhat s üzen az elme sejtve.

Aroma felhő közeleg,
elindulnak a követek,
nem számít a terep fénye,
csak az áldozat lénye.

Pillantás foglya a magas messzeség,
gondolat suhanva szalad tova,
itt ott néhány apró pici szürkeség,
oly tétován libben valahova.

A festő egy szép nap arra ébred,
festene egy különleges képet,
nagyon erős sugallatot érzett,
így kifeszített vászonhoz lépett.
Fantáziája egyre csak hajtja,
kezében a palettáját tartja,
ujjai közt az ecsete tarka,
így csodás színek táncát láthatja.
Lelkéből az érzés életre kel,
ami alkotásában szerepel,

Az érzelmek útvesztőjében szaladsz,
S nem tudod, éppen merre is haladsz,
Körülvesznek hatalmas nagy kőfalak,
Ekkor csődöt mondanak a szavak...
 
Szívedben a fájdalom csak kalapál,
Érzed, hogy belül egyre jobban fáj,
Sorsodat elkerülni nem tudod már,
Fejedben a megoldás motoszkál...
 

Hallgatom a csend lágyan ringó dallamát,
a madarak vidáman daloló hangját.
Tekintetem a telefonomra téved,
és képzeletben úgy felhívnálak Téged.

Vánszorogva ketyeg előre az óra,
hiába várok arra a hívó szóra.
A készülék némán hallgatva elpihen,
álomba merül, hisz nem hajtja semmi sem.

Szív hatalmasat dobban éj tükrén,
oly rémülten levegő után kapkod,
verejtékcseppek hideg tengerén,
fénycsóvát húzva orkánként zeng hangod.
Káprázat selyemköntös tengelyén,
bódítón hat varázstáncban a harcod.
Szenvedély lehelet csókja égető,
imádat csillag ereje éltető.

2017. 05. 21.

Hegyláncok ölének kicsi bölcsője,
adja az éltető élet nagy kincsét,
megírta hazánk összes nagy költője,
országunk Kárpátok fénylő gyöngyszemét.

Duna és Tisza cseppjének veleje,
a tápláló föld termését segíti.
Vetni s aratni népünk nagy ereje,
szentkorona létét ez szentesíti.

/ Gyerekvers /

Gyuszika vidáman tova szambázott,
türelmesen várták őt a pajtások,
bárcsak maradhatott volna még kicsit,
itt is, ott is játszhatott volna picit.

/ Gyerekvers /
 
Játék ,móka és tanulás,
mondod nekünk: - hé, kitartás.
Mesélve regélsz szépeket,
fejleszted képességünket.
 
Kedves szavak az ajkadon,
boldog mosoly az arcokon.
Vidám melletted az élet,
szeretet szívünkbe vésett.
 
Szavak és mondatok szállnak,

Kedvesem, aki szív s lélek éltető,
nyugalom és békesség szigete,
zord valóságban kikelet teremtő,
álmok s vágyak festői ligete.

Cseppet nézd a szemem,
láthatod a lelkem,
cseppet fogd a kezem,
picit párban legyen,

Setesuta őzike
betévedt a kertünkbe,
árvácskákat szaglászta,
a fa kérgét megrágta.

Boldogság lágyan karoljon át,
szeretet simogassa orcád,
legyen részed minden jóban,
egészségben és sok-sok csókban.