Ott, hol kétoldalt hársfák ölelik az utat,
nap sugara a fák lombjai közt bekukkant.
A látogatóknak szép regéket mesélve,
repíti a fantáziájuk közepébe.

Lombkoronák lágyan suttogva hajladoznak,
az ágon madarak ringatózva dalolnak.
Cipőtalpak apró kopogása hallatszik,
hisz kutya gazdája mellettük elviharzik.

E sokat sejtető festményt, most láthatom,
megfáradt nénike néz ki az ablakon,
idő, barázdáit arcára festette,
hosszú magányos élete átölelte.

Üveg tükröződésében a táj látszik,
amint vén kerítés résein szél játszik.
Tekintetem elérzékenyülten pihen,
képzeletnek hagyom, hogy csendben repítsen.

Messze száll trillázó madarak pazar éneke,
zsongó - bongó apró méhecskék szorgos rétege.
A sarjadó kikelet, festi a szép színeket,
megérintve ébreszti az emberi szíveket.

A lágy szellő jelzi a szép tavasz ébredését,
rügypattanó érzés izgató beszélgetését.
Aranyló napsugarak empatikus hatása,
átkarolja a testet és lelket, a varázsa.

Lent a völgyben meghúzódó pára,
az aprócska falucskát átjárja.
Kopasz hegy lábánál ösvény halad,
hol Kajla kutyus előre szalad.

Boldog, hogy kis gazdijával lehet,
mint túravezető, így ő vezet.
Vidám csaholással néha jelzi,
ha Kata véletlen nem követi.

Ébredező hajnal ezeregy színt fest
a kopott zongora billentyűire,
így táncoló akkordok szállingóznak,
szabad utat engedve szelíd bóknak.
Ficánkoló pillangók fürgesége,
test és lélek együttes lüktetése,
amit meghittség hatalma felhevít,
s szelíden világ tetejére repít.
Szembogár mélysége magával ragad:

   Történt egyszer nem is olyan régen, hogy a telefon csörgése, valahogy másképpen szólalt meg. Ezzel a nappal is egy szokványos hét indult. A napocska vigyorogva kacsintott be a nyitott ablakon át. Nyugalmat és melegséget tükrözött. 

A szél ringatja a Balaton vizét,
felette a sirályok egymás szívét,
kecsesen siklanak a levegőben,
érzéki röptükben, tolluk előnyben.

Sok könnyed és szép lebegéssel teli,
ez egymás érdeklődését felkelti.
Ahogy sziluettjük tó vízén játszik,
szerelmük amulettje oly jól látszik.

E sokat sejtető festményt, most láthatom,
megfáradt nénike néz ki az ablakon,
idő, barázdáit arcára festette,
hosszú magányos élete átölelte.

Üveg tükröződésében a táj látszik,
amint vén kerítés résein szél játszik.
Tekintetem elérzékenyülten pihen,
képzeletnek hagyom, hogy csendben repítsen.

   A parasztház tisztaszobájában a családi kupaktanács összeült. Az édesanya összetörten könnyeivel küszködött, miközben párja a kezét szorongatta és halk hangon nyugtatta:

Fehérlő szirmok mosolya,
vízcseppnek gyengéd nyoszolya,
lubickoló bibék s gömbök,
napsugárban fénylő gyöngyök.

Senki földjén hajdanában élt egy hatalmas szilvafa. A vidék legszebb ékességének tartották.

Hírét vették az emberek és felkeresték, amint lehetett. Az ott élők közül nem volt olyan, aki számára eladó lett volna. Hiába akarták a földet, nem kapták meg. 

Furcsa, kurta falucska, ahol megtörtént valaha ez a történet. Igaz volt? Azt nem tudom, de ha elolvasod, megtudod:
Éldegélt ott Frédi a szöcske. Egy hatalmasra cseperedett naspolyafa aprócska odújában tengette életét. Nappal furfangos gondolatait próbálta megvalósítani.

Szikrázó napsütés elmaradt,
az eső a patakba szaladt.
Vékonyka medrét dagasztotta,
hisz szabadságvágya hajtotta.
Cserepesre szikkadt földanya,
felhő könnyeit iszogatta.
Megteltek a hajszálerei,
porszemcséit szétteregeti.
Utánpótlásból nem volt hiány,
dörgés s villámlás volt a nyitány.
Áztatta a fénytelen fasort,

A túrázás a természet felfedezése,
az úttalan útjain talpunk lépkedése.
Öröm, amikor felérünk a dombtetőre,
mélyeket szippantva a friss s jó levegőbe.

A nyugalom édesdeden pihen e tájon,
megfáradt lélek halk lépése mohaágyon.
A Nap, adományával teríti a partot,
fénylő sugarai simogatják az arcot.

Áldott a mai nap , mert világra jöttél,
és lágyan hozzám simulva átöleltél.
Boldogság gyöngyei szerteszét gurultak,
az aprócska szemeid így kitágultak.
E pillanat töredéke tova röppent,
szeretetem irántad soha nem csökkent.
A láthatatlan kötelék erősödött,
az élet értelme vagy, mindenek fölött.

Szerelem gyümölcseként,
méhedben megfogantam.
Lelked apró kincseként,
boldogan gyarapodtam.

Érkezett a pillanat,
így a világra jöttem,
örömkönnyed kiszaladt,
cseppjeibe fürödtem.

A kikelet nyitogatja szirmait,
tél nyomai a láthatatlanságban.
Szikrázó napsugarak áramlásban,
így szólongatják szunnyadó álmaim.

Szemlélem az élet folyamatait,
bőrömön a fuvallat táncol lágyan,
szempár belevész a festői tájba,
s követi a tó irányvonalait.