Végtelen csend öleli körül a tengert,
kikötő és hajó, álmodik a csendben.
A semmiből, ott terem egy szép, barna lány,

Míg nem késő, használd ki a percet,
oly jó lenni boldog nagymamának.
Ma életed legszebbike lehet,
légy jelen, tiszteld meg unokádat!
 
Ünneplőbe öltözik a szíve,
eljön az est, lelkében öröm ég!
Jelensége elkápráztat szívet,
ma táncolja, első keringőjét.
 
Hullámzó, hófehér báli ruha,
surranó, a fekete lakkcipő.

Vedd fel rózsaszín szemüveged,
nézd az esendő embereket!

Tündöklő május, aranyat hozó,
első látásra szerelmes lettem!
Szép szemed láttam, olyan csillogó!
"Hadd legyek örökre a szerelmed"!

Tavaszi szellő csodát lehel,
patak hűs vizére ráterel.
Besurran az ablakon, köszön,
vele, illatos virágözön.

Ülök némán a csendben,
reménykedve várok rád.
Máshol kellene lennem,
hozzád a sóhajom száll!

Ki korán reggel látja még a holdat,
látni véli, a hegy ormán, hó olvad.
Virul, amikor az álmos nap feljő,
érzi, tudja, hogy élni vágy, esendő.
 
Röpke pillanatok, és a madarak
szárnyalók, -a messzeségben-, hallgatnak.
Kertek alatt somfordál a kikelet,
a hó alól, kicsi virág integet.
 
Aki éjszaka lát fénylő csillagot,

Várni a napot, egy újabb csodát látni,
ez az élet mozgatórugója, várni.
Belecsöppenni édes mini világba,
kíváncsi, érző lelket, szívet hoz lázba.

Szárnyas tar teste ott fenn az égen
repül, érte nyúlok, el nem érem.

Hegyek között, a völgyben napvilág,
pöfögve zakatolnak masinák,
sorban, szép jegenyenyár daliák.

Megfogantunk, virág kelyhében,
lubickolunk a belső boldogságban,
virágzó, jó édesanya méhében.
Indít, kiszámíthatatlan világba.

A nappalok ugyanolyan szépek,
holdvilágnál is szeretlek téged!
Szenvedéllyel átölellek este,
olyan jó, hogy újra látlak reggel.

Nézem a zöldre festett hidat, északon,
de sokszor zakatolt velem itt, vonatom!
Ifjú korom emléke, régi gőzöse,
hétvégi vidám ingázásom öröme.

Vár az édes otthon, és kedvesem,
ki az, ki ellenkezni mer vele?
Lakhelyünktől, egy ugrásra a bár,
bár elmehetnék, odahúz a vágy!

Félve indult el a ködös éjen át,
átölelte őt a bátorság karja.
Féltve ölelte szép, karcsú derekát,
többé elveszíteni nem akarja.

Őzike a réten, anyját keresve,
gólyával találkozott tekintete.
Gedeon a gólya, eddig nem tudta,