Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Tulipános manócska

Lili
Lili képe

   Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen és túl, a Kerekerdő közepében éldegélt Tulipános manócska, ki fényes csillagévekkel ezelőtt, a Természet gyermekeként látta meg a napvilágot. 
    Szemei kék színben ragyogtak, akár két áfonya, orrocskája akkorára nőtt, mint a jól megtermett krumpli, fülig érő szája leginkább egy jókora dinnyeszeletre hasonlított, borzas fején pedig hetykén csücsült egy pipacsvörös sisakvirág. Pöttöm termete alig volt nagyobb a borsszemnél.

  Mikor a reggeli napsugarak megcirógatták orra hegyét, szemecskéi felpattantak, és apró testével hatalmas nagyokat nyújtózott az otthonául szolgáló illatos piros tulipán virágkelyhében. Mosolygós dinnyeszájában a magok – mint fogak – fényesen csillogtak-villogtak a nap tükrében. Ha mozdulatai túl hevesre sikerültek, a bibeszálakon pihenő virágporszemek és a szirmokon megbúvó harmatcseppek frissítő zuhanyként hullottak manócskánk nyakába. Ilyenkor aztán szegény teremtés naphosszat csak prüszkölt az orrocskájában játszadozó porszemek miatt. 
    Egész álló nap hangos, jókedvű kacajától visszhangzott a virágkehely, s vékony, csilingelő hangja hatására bódító illatfelhőket eregettek maguk körül a környék gyöngyvirágjai is, úgy, hogy a méhecskék kábultan, szerelemtől ittasan, megrészegedve kóvályogtak a levegőben. Titokban ezen jóízűen somolyogtak az almafavirágok, a Nap pedig – mint gondos szülő - a pajkos bárányfelhők között utat kérve vigyázó kezeinek, gyengéden megsimogatta a bájos kis manócska sisakvirágos pöttöm fejét.

  Tulipános manó mindenről tudott, ami a Természetben zajlott. Miután otthoni feladatait elvégezte, s alaposan kisöprögette, kitakarította a pihe-puha tulipánkehely minden zegét és zugát, füttyentett egyet, és pár pillanat múlva máris ott termett előtte a tarka pillangó-hintó. Manócskánk vele járta be minden egyes nap a környéket.
   Egyik reggel furcsa dologra lett figyelmes a pillangó hátán ülve. Szemecskéi a kíváncsiságtól hatalmasra kerekedtek, de az még hagyján: fülei lapátnyi nagyságúra nyúltak, hogy minél jobban hallja a lentről jövő hangfoszlányokat. Oly nagyon próbálta odairányítani minden figyelmét a lenti eseményekre, hogy még a kacagást is abbahagyta – igaz, csupán egy szemvillanásnyi időre.

  - Ereszkedjünk lejjebb! - suttogta a lepke füleibe, ki a manócska kérésére azon nyomban egy rózsabimbó fejére szállt. 
  - Ne csiklandozz! - nyafogott a rózsa, mikor a színes pillangó mezítelen, kissé ragacsos lábacskái megcsiklandozták az éppen álomból ébredező piros pozsgás arcocskát.
  -Csitt! Nem hallom a beszédüket! - utasította rendre játékos pajtásait manócska, ám e komolynak szánt figyelmeztetése annyira félresikeredett, hogy még ő maga is elnevette magát. 
   Mindeközben a rózsaszál tövében heves vita bontakozott ki két gyümölcsvirág között. Szamóca irigykedett Ribizli fanyar humorára, Ribizli pedig Szamóca édes természetét hiányolta magából. Tulipános manócska nagyokat pislogott, nem tudott napirendre térni e különös eset fölött. Nem látott még egy gyümölcsöt, de virágot se, akiken ennyire eluralkodott volna a szomorúság és az elégedetlenség. 
  A Természet törvényei nem ismerik a bánatot, így aztán nem sokat gondolkodott manócska, suhintott egyet a varázspálcikájával, és láss csodát! Ribizli édessé változott, Szamóca pedig fanyar lett egy szempillantás alatt! 
  - Most már aztán nevessetek! - kacagott manócska, s mint aki jól végezte dolgát, búcsút intve a rózsaszálnak, hazafelé irányította tarka pillangó-hintaját.

  Mire a tulipánkehelybe érkezett, a sötét, öreg este fogadta. A Hold tükrében megfésülte kócos árvalányhaját, majd felöltötte borsóhüvely-hálóruháját és csillagszámlálás közben mély álomba szenderült. 
  Álmában furcsa dolgokat látott: ezerlábú hernyókat, kik a növényételekről áttértek a húsevésre és bogarakat kerestek-kutattak mindenfelé. Szemei előtt csomókban csüngtek a málnabogyók a cseresznyefa ágain, s jázminillatú bodzabokrok ágait hajlítgatta ide-oda a szél. Végül egy tulipán arról csacsogott, hogy nem akar többé tulipán lenni, rózsaként szeretné tovább élni az életét. E látomásra Tulipános manócska felriadt álmából. Micsoda rémséges, felfordult világot látott, te jó ég! Ennek a fele sem tréfa!

 Tudvalevő, hogy koromsötét éjszaka a pillangó-hintó nem közlekedik, mivel azonban manócskának most sürgős dolga támadt, így kettőt füttyentett és azon nyomban segítségére sietett a szentjánosbogár-alakulat. 
  Perceken belül a helyszínre értek, ahol Szamóca és Ribizli békésen szuszogott álmában. Manócska előkapta varázspálcáját és miközben nagyokat suhintott vele, csendesen mormogott valamit krumpliorra alatt. 

  - Minden úgy van jól, ahogy a Természet megalkotta! Így kell elfogadnia mindenkinek!- sóhajtotta megkönnyebbülten, s fáradtan a földre huppant. Szája szegletében egy elégedett mosollyal pillanatok alatt elnyomta őt az álom. Varázslatos dolgokat látott.... s csilingelő hangján egyre csak kacagott.

  Csupán ezt a különleges, fenti esetet jegyezték le a tulipános krónikák, mely manócskánkat egy pillanatra kizökkentette a békés, vidám világjából. Másnap Szamóca ismét édes természetével, Ribizli pedig fanyar humorával ébredt, s kis idő elteltével végre sikerült eképpen elfogadniuk önmagukat.

 Tulipános manócska pedig azóta is vidám nevetésével tölti meg a tulipánkelyhet és az egész világot.
  Itt a vége, fuss el véle!

2010.

Rovatok: 
Mese