Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Nagy szüret volt nálunk.

Ágnes
Ágnes képe

Nyugodtan állíthatom, hogy az 1942. esztendő volt a leggazdagabb, mert abban az évben mi kétszer is szüreteltünk. Akár hiszitek, akár nem, de bizony  így történt. Ez pedig nagy dolog volt, mert az én kislány koromban még örülni tudtunk egy fél almának is, hiszen nagy kincs volt a gyümölcs.
Abban az időben még hírét sem hallottuk mobil telefonnak, számítógépnek, televíziónak és az ilyen drága játékszereknek, mint holdautó, de mi még nagyra értékeltük a rongylabdát és rongybabát is.
Felbecsülhetetlen értéke volt a bogáncsnak, mákgubónak, kukoricacsutkának és egyéb terméseknek, amikből saját fantáziánkból alkothattunk játékszereket magunknak.
Aztán meg az ételekben sem igen válogathattunk. Szerencsés volt, akinek Tatabányán kertje volt, ha mindjárt csak egy zsebkendőnyi is, mert abban elfért  néhány szőlőtőke, vagy egy gyümölcsfácska.
A mi kis kertünkben, amely alig volt nagyobb három kiterített lepedőnél, még szőlőlugas is volt, anyai nagyapám jóvoltából.
A kis tőkéken és lugason mindig termett néhány fürt szőlő, amikből párszor jóllakhattunk.
A fent nevezett esztendőben azonban, mint említettem, kétszer is termettek a szőlőtőkéink.
Óvodás voltam. Akkor még nem volt napközi, ezért délben haza engedtek bennünket.
Egy júliusi napon történt a nevezetes esemény, amikor először szüreteltünk.
Dél tájban ballagtam haza az óvodából.Nagyapám a kapuban állva türelmetlenül várt rám. Látszott rajta, hogy valami titkot rejteget és alig várta már, hogy hazaérjek. Boldogan jelentette édesanyámnak:
-- Hej!...Jön ám már a picike leánka! Ó, ó picikém, de jó, hogy megjöttél! Nagy újság van nálunk. Amíg te az oviban voltál, idehaza a kertben megírett a szőlő.Hozzad a kosárkádat, megyünk szüretűnyi!
Bizony, ekkora szenzációra nem voltam felkészülve.Az pedig, hogy nagyapám szavait kétségbe vonjam, eszembe sem jutott, bár lett volna rá okom, hiszen tegnap még éretlen, zöld fanyar bogyók éktelenkedtek a tőkéken. Ma pedig, amint egymás után emelgette fel nagyapa a szőlőleveleket, alattuk éretten, aranysárgán mosolyogtak az aprócsa szőlőfürtök.
- Nízzed picikém, millen szíp fürtöcskék! Ezek neked termettek Szüretőd le üket gyorsan!...nyomta kezembe az ollót biztatóan.
Minden tőkén megmutatta, hol van az érett fürtöcske. Így haladtunk a szüreteléssel, amíg meg nem telt a kosaram.
Tiszta lelkiismerettel állítom, hogy azóta sem ettem olyan finom szőlőt, mint akkor, ami nem is csoda, hiszen azokat a fürtöket az én drága jó nagyapám szeretete érlelte.
Úgy esett a dolog, hogy nagyapa azon a napon kapta meg a nyugdíját és egy gyümölcsárus parasztszekér járta végig az utcánkat. Vásárolt fél kiló korai szőlőt, és a fürtöket gerezdekre szedve, cérnaszállal felkötözgette a tőkékre.
Hát így történt, hogy mi abban az esztendőben kétszer szüreteltünk.

Rovatok: 
Olvasásra ajánlom