Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Graholy Zoé
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A leolvasógép

Divima
Divima képe
   Munkahelyemen úgy döntöttek, hogy a dolgozók munkába érkezését és távozását a pontosabb nyomon követés végett ujjlenyomatos rendszerrel ellenőrzik. Azt hittük, hogy ez olyan városi legenda, de nem. Hamarosan jöttek is a szerelők. Fúrtak, faragtak, aztán már fent is volt a folyosón a két kis doboz. Azért nem is gondolná az ember, hogy milyen indulatokat válthat ki két ilyen apró világító kis szerkezet.
- Én aztán nem dugom bele az ujjamat! - mondta valaki.
- Miért nem? - kérdezte tőle egy másik valaki.
- Hogy miért? - nézett a kérdezőre Gyurka bá kikerekedett szemekkel.
- Normális vagy fiam? Hát nem veszed észre, hogy rabosítanak? Ezek rabosítani akarnak! Belekerülünk a központi rendszerbe.
- Gyurka bá nyugodjon meg, dehogy kerülünk.
- Ez nem az a rendszer ez más rendszer.
- Gyurka bá ne féljen, nem tiltják ki az USA-ból, ha egyszer elfelejti bedugni az ujját!
   Nagy hahotázás kísérte ezt a bekiabálást. Aztán persze mindenki elkezdett beszélni arról, amiről konkrétan alig tudtunk valamit. Napok múlva megjelent a műszaki apparátus, pontosabban egy biztonságtechnikai mahinációkhoz értő szakember, és egy középvezető akit betanított, hogy rabosítsa a dolgozókat - Gyurka bá szavaival élve.
   Felszólítást kaptunk, hogy néhányan álljunk sorba. Nagyon lassan ment a rendszernek ez a folyamat. Mármint mi rendesen sorba álltunk, csak a masina értelmi képességével, gyorsaságával volt probléma. A működési elve valahogy így történt: ujj bedug, felvillantak a fények piros aztán zöld. Ujj kivesz, bedug a kimenő oldalra. Most a rögzített ujjlenyomatot kellett felismernie. Piros fény, zöld fény, mehet tovább.        Aztán következtem én. Gyomorszorító izgalmat éreztem. Nem tudom elmondani miért, hisz ez nem fáj, mert talán a lyuk mélyében nincs egy muharegér, ami leharapja az ujjamat. Mégis mikor odaléptem és bedugtam az ujjam, bocsánat ráhelyeztem arra a kis karikára, elkezdtek repkedni a pillangók a gyomromban, de nagyon vadul.
- Piros. Zöld. Kiveheti! - kiabáltak az emeletről.
- Most dugja a másikba!
- Másikba ? - gondoltam magamban. Lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy másikba, vagyis Másik Jánosba  dugom az ujjam, mondjuk az orrába, vagy ilyesmi. Ebből a fura asszociációból is kiderül, hogy milyen zavarodott állapotba kerültem én is ettől a fura masinától. Odatámolyogtam Másik Jánoshoz... bocsánat, a másik falra szerelt dobozhoz. Bedugtam az ujjam. Beindult a szerkezet, mint a búcsui céllövölde fényei: Piros, lila, piros, lila, piros... Egy kanyi zöldet nem adott.
- Dugja be rendesen az ujjat! - üvöltötte egy hang
- Bedugtam! - kiabáltam vissza. - Ez így ment, mikor lila fejjel lecsörtetett a lépcsőn a középvezető.
- Dugja bele már rendesen az ujjat! - tajtékozta.
   Kicsit megszeppenve bedugtam 567-re is... Ugyanaz a fényjáték indult el ismételve a két szint: piros , lila, piros - csipogta a szerkezet. Elkapta a kezem és vasmarokkal megszorította, majdnem térdre estem a pillanatnyi fájdalomtól. Szorította, mint beteg a dunyhát. Rányomta a karikára. Akkor észbe kapott, hogy finomabban kéne, és engedett a szorításon, de egy pillanatra sem elengedve az ujjam. Mit gondolt nem tudom, hogy leugrik az ujjam a tenyeremről és elszalad? Hát ilyet! Sorsomba beletörődve álltam mellette, és vártunk. A varázsláda beindult. Piros... lila... piros...lila... piros... Az ember szeme kimeredt, szája kinyílt apró o betűt formázott.
- Ezt nem hiszem el. - nyögte ki nagy nehezen. Majd kirántotta az ujjamat a gépből és tüzetesen vizsgálgatni kezdte.
- Magának nincs ujjlenyomataaa?- hörögte. - annyira vékony a bőre, hogy nem lehet azonosítani!? - Ekkor majdnem elájultam, mert bevillant egy kép. Meg fognak billogozni belém fogják égetni a szomorú és nevetős arcot a színház jelképét. Úristen, de hova?
Melyik testrészemre? A marháknak a farára szoktak! Jó, talán ez nem akkora baj, mert eltakarja a fürdőruha. Vagy tesznek a fülembe számozott műanyagdarabkát? Enyhén zöld arccal vártam a döntést - és megszólalt végre.
- Hát magának akkor jelenléti ívet kell töltenie ezentúl is. - mondta elkeseredett ábrázattal, még mindig a fejét csóválva a döbbenettől. Majdnem kicsúszott a számon, hogy akkor nem kapok billogot? Szerencsére csöndben maradtam, mert mi lett volna ha ötletelek és kapnak az alkalmon?! Jobb bele sem gondolni.
Rovatok: 
Humor