Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Lenni Szappanfolyó!

M. Laurens
M. Laurens képe
(karcolat)
Mostanában nemigen járok vásárolgatni, főleg nem messze a lakhelyemtől, ezért maga a történet elég régi, a kilencvenes évekből való, amikor megnyílt az első fővárosi kínai-piac a Józsefvárosban. A kispénzű emberek itt mindent megvásárolhattak, a zsebükhöz mért árakon. Mi mosószert és hajsampont szerettünk volna venni, mert akkoriban meglehetősen drága volt a sok flancos, márkás termék. Nekünk pedig megfelelt volna az olcsóbb is, mert a kamasz fiamra az asszony már alig győzte mosni a nadrágot, és a randik is mindig hajmosással hajbelövéssel kezdődtek. Így hát nézelődve, keresgélve lökdösődtünk a standok közötti szűk helyen. Az egyik soron végre megláttuk, amit kerestünk.
Itt meg kell állnom egy pillanatra a fiatalabb olvasók kedvéért, tudni illik a történet idején, 1993-ban még a legtöbb háztartásban márkásabb, de hagyományos szappant használtak; legfeljebb a közintézmények és nyilvános helyeken találhattunk a mára már annyira elterjedt folyékony szappanokat. —
   A bódé homályában apró töpörödött bácsika ült, valamit nyamnyogva hat vagy hét foga között. Egy darabig csak figyelt, majd fölállva, mosollyal arcán, barátságosan jött oda hozzám, és segítőkészen máris hadart, a polc felé mutogatva.
 — Ocsóó! Nagyon ocsóó!
Mondanom sem kellett, hogy eddig én is eljutottam, de fogalmam sem volt, hogy a kisszék-hátán-balerina a csákós-gereblyével mit is jelenthet, ezért kezembe vettem egy flakont és ráböktem az ujjammal.
 — Ez micsoda? — a közérthetőség kedvéért magamra böktem — Én lenni vásárló!
A kis kínai láthatólag erősen gondolkodott, hogy mit is akarok, majd vigyorogva megszólalt:
 — Te nem lenyelni! Nem beléd kell rakod! Nem megenni, fúj!
Fújtam egy nagyot, ahogy mondta, nyeltem egyet, és újra nekifutottam a mutogatósdinak.
 — Én vásárló! — böktem a mellkasomra. — Te kicsi kínai!
Erős bólogatással konstatálta, hogy eddig minden rendben van, tud követni.
 - Ez pedig mifene? — böktem nagyot a fla
— Ocsóó! Nagyon ocsóó! — jött szinte azonnal a válasz.
Mostanra már kezdtem azt hinni, hogy menten felrobbanok, de türelmes és kitartó ember lévén, újra nekifutottam a feladatnak:
— Én nevem vásárló… Tied név kínai… Ennek az izének — itt akkurátusan megráztam a flakont — a neve mifene?
    Kicsit megszeppent a nagy böködés közben, és hívta a feleségét, aki készségesen végig bólogatta az immár négyesre bővült mutogatást: én, te, te-feleség, mifene. Az asszony igen bölcs lehetett, mert percekig csak mahjongozott a szavakkal a kontya alatt. Láthatólag ott hordta a család összes tehetségét és vélhető nyelvtudását. Végül felderült:
— Ááá, mifene neve! — s bólogatott, hogy a megfejtés elkészült. — Mifene lenni Jiencsi-féncáo.
No, ettől sokkal okosabb lettem. Nem elég, hogy elolvasni sem tudtam, de most-már kiejteni sem. Kétségbeesésemben kezdtem visszatenni a polcra a sűrű pasztaszerűvel töltött flakont. Az asszony látva a mozdulatot, ami láthatólag az üzlet meghiúsulásával fenyegetett, nagy hirtelen mellém lépve megszólalt:
— Jiencsi-féncáo-mifene lenni száppánfolyó — és bájosan mosolygott rám az óriási nyelvtudása mögül.
— Szappanfolyó? — kérdeztem rá még egyszer. — Olyan, mint mondjuk a Jangce? — közben kezemmel hullámokat rajzoltam.
— Ígén , ígén. Jiencsi-féncáo-mifene-száppánflyó-Jangce. Az lenni mi mondol. De ocsóó!
 Az asszony mosolygott, és ujjaimat rázárva a flakonra, odakiáltott a férjének.
— Mifene szapanfolyó fizetkettóó! — kiscsit közelebb hajolt, és fülembe súgta — De te most kapol tolem haarom! — és rám kacsintott.
 
( Pest-Buda 2013 -2017 )
Rovatok: 
Irodalom