Egykor felszálltam a vonatomra,
és leültem, igaz nem a legjobb helyre,
mert füstös volt és ronda,
csak szállt a korom és a pernye,
.
de legalább az ablak mellé
szólt a jegyem, Istennek legyen hála!
Majd döcögtünk a jövő felé,
nagy-nagy kalandokra várva.
.
Néha megállt, hogy fölszálljon
valaki, hogy őrülten szeressem
hogy ő legyen a megtestesült álmom,
s rohantunk tova nagy sebesen.
.
Mára száguld mozdonyom óriás
sárkány szárnyakon, s én félek,
mert elsuhant sok-sok állomás,
hogy nyoma sincs a nyárnak, télnek,
.
egyre gyorsabban, gyorsabban...
tudom, valahol elfogy majd a sínpár,
és leugrani se lesz majd alkalmam...
De addig még sok izgalom vár.