Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Egy mítosz ereje

Marjai László

Akkor tűnt föl először a kölyök, előtte még soha nem láttam. Szomorúnak éreztem őt, talán azért, mert gyakran bámulta a földet, de ha felnézett, szúrós tekintetéből oly erő és határozottság sugárzott, hogy el kellet fordítanom a fejem, ha nem akartam elégni szembogarainak tüzében. Gyűrött, olykor koszos kis ruhái arról árulkodtak, hogy nagyon szegények lehettek a szülei. Igaz abban az időben, Erdélyben szinte minden Magyar szegény volt. Csauseszku így hálálta meg a több száz éves magyar védelmet a török ellen.

- Adsz egy fagyit?-
Hirtelen a semmiből keveredett a kimérő pult elé egy maszatos képű gyerek, aki a földet bámulta.
- Van pénzed?-
Kérdeztem vissza a kölyökre.
- Nincs. Nincs egy Banim se!
Válaszolta őszintén, majd föltekintett a nagy barna szemeivel.
- Akkor miért akarsz fagyizni?-
- Mert szeretem!
Csodálatba ejtett a gyermek töretlen nyíltsága.
- Ha megtanultad a leckédet, visszajöhetsz, akkor adok egy fagyit, ingyen.
- De én még nem járok iskolába.
Most képedtem el igazán.
- Miért hány éves vagy?-
- Három és fél.
- Az nem lehet!
Végig néztem a gyereken, aki legalább hét évesnek nézett ki.
- Honnan tudod, hogy három és féléves vagy?-
- Azért mert anyukám azt mondta, ha bárki megkérdi, hogy mennyi idős vagy, válaszold, hogy három és fél.-
- Hány éve vagy három és féléves?-
Mosolyogtam el magam a furfangos kérdésemen, kissé túlértékelve önmagam.
- Télen még csak három voltam. -
Ez elég meggyőző érv volt ahhoz, hogy ne kételkedjem tovább.
- Anyukád hol van most?
- Dolgozni. -
- … és apukád?-
A kölyök nem válaszolt csak nézte a földet, majd ismét feltekintett.
- Adsz egy fagyit?-
Szinte megbabonázva nyúltam egy tölcsér felé, és rögtön két adagot mértem. A gyerek megköszönte és határozott léptekkel indult el a város forgatagába.
- Nem fogsz eltévedni?-
Újdonsült kis barátom megfordult, majd határozottan válaszolt.
- Nem!-
Szinte irigykedve vettem tudomásul, hogy nekem még tizenhárom és félévesen sem volt ekkora önbizalmam Erdély fővárosában.
- Hogy hívnak?-
A gyermek ismét felém fordult és a földről a magasba emelte tekintetét.
- Nimród. -
Hirtelen érzetem, hogy megnyílnak a mennyek kapui, láttam mítosszá lett őseim, és már tudtam, hogy mitől van ebben a gyermekben ily hihetetlen gigászi erő, amely engem is lassan térdre kényszerít.

Még egy pár évig láttam a kölyköt, aztán eltűnt, hiába kerestem. Annyit tudtam meg róla, hogy az erősen magyar érzelmű édesapját a Securitate börtönben tartotta, édesanyja meghalt, és hogy Nimród ne kerüljön árvaházba, a még élő nagyszülője egy Kolozsvár közeli faluba vitte.

Aztán eltűnt Csauseszku, eltűntek a határok is, persze csak névleg, mert a magyar gyűlölet tovább fokozódott, de még is csak szabadabban lehetett eljutni a csonka anyaországba a jobb boldogulás reményében. Nagyon hosszú éveknek kellett eltelnie, ahhoz, hogy meg tudjam vetni a lábam, és hogy végre otthon érezzem magam Magyarként, Magyar honban. Romániában magyaroztak Magyarországon románoztak. Ez nagyon rosszul esett, de végül is beilleszkedtem, elfogadtak. Aztán az egyik földim, Ion, akit Janinak hívtam, hisz magyar volt, csak a szülei nem bírták a nyomást, így román nevet adtak neki. Szóval Jani kihívott az USA-ba, de nem hogy az ígéreteket, őt sem találtam. Elveszettnek éreztem magam. Önbizalom hiányban, elkeseredésemben hosszan elnyújtott ízes, magyaros káromkodásba kezdtem pokoljárásomon az angyalok városában, amíg meg nem szólított valaki.

- De jó hallani ezt a zamatos erdélyi szép magyart! Kolozsvári vagy?
Csak lassan fordultam meg a dübörgő, a mindent elsöprő hangra. Hirtelen meg sem tudtam szólalni.
- Segíthetek?-
Folytatta az érdeklődést a hatalmas tagbaszakadt férfi és a földről a tekintetét lassan a szemembe szúrta, de mintha glória övezte volna, így a pillantásától sem ijedtem meg, bármekkora tűz is égett abban. Az egész olyan ismerős volt. Megbabonázva álltam ott és meg sem tudtam szólalni.
- Hallom bajban vagy. Hogy hívhatlak…?
Egy hang se jött ki a számon, de a férfi nyújtotta a kezét.
- Nimród. –

(Az írásomat valós személyek ihlették)

Budapest 2016-04-26

Rovatok: 
Irodalom