Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

December 13. Szent Luca napja

Ágnes
Ágnes képe

A Lux szónak jelentése; fény.
A vakok és gyengén látók védelmezője Szent Luca, minthogy nevében hordozza a fényt.
A varrónők és az eladó sorban lévő lányok imádkoznak hozzá és kérik a segítő közbenjárását.
A hagyományok szerint Luca napján kezdik faragni a lucaszékeket, melyeknek karácsonyra kell elkészülniük, hogy magukkal vihessék a templomba, az éjféli misére. Ott ráállnak és a lucaszékről megláthatják, ki a falu boszorkánya.
Luca napján sok bolondságot és babonaságot visznek végbe a falu legényei.
Elbújnak a házak udvarán és a lányokat, meg asszonyokat kormos tollseprővel megcirógatják, hogy úgy mond; " tiszták legyenek!"
A falu utcáit tele szórják szénával, szalmával.
Éjjel leszerelik a házak kapuit és összecserélik. Másnap reggel aztán  nagy keresgélésben nyüzsög a falu népe, hogy megkeresse a háza kapuját.
Az udvaron álló szekeret szétszerelik és darabonként felviszik a ház tetejére, ahol újra összeszerelik. Másnap aztán a gazda törheti a fejét, hogyan hozza le szekerét a háza tetejéről?
A baromfiólakból a legények nyírfaseprővel verik ki a lábas jószágot. Megkergetik és megtojózzák a tyúkokat, hogy jobban tojjanak!
A falu házait járják a kotyolók. Bekopognak s megkérdezik; - "Szabad e kotyolni?"   Ha behívják őket, körbe, körbe járnak a szobában, szalmát hintve a padlóra kántálnak:
" Luca, Luca kity, kozy, kity, koty.
Galagonya kettő, három.
A szalonnát várom.
Ha nem adnak szalonnát,
Leverem a gerendát.
Ha nem adnak hurkát,
Megverem a Gyurkát.
Luca, luca, kity, koty, kity, koty..."
Ahol meghívják őket, ott áldást mondanak:
" -Olyan jók legyenek a kentek gyerekei, mint az angyalok!
Olyan egészségesek legyenek, mint a makk!
Annyi pénzük legyen kenteknek, mint a pelyva!
Legyen tele a kentek pincéje, kamrája, padlása, hogy belőlük az élés soha ki ne fogyjon!
Annyi legyen a jószáguk, hogy számlálni se győzzék!"

Ahol azonban nem engedik be a kotyolókat, ott átkot mondanak:
- " Legyenek olyan komiszak a kentek gyerekei, mint az ördögök!
Olyan egészségesek legyenek, mint a férges makk!
Legyenek üresek a zsebeik, tarisznyájuk és bugyellárisuk!
Legyen üres pincéjük, padlásuk és az éléskamrájuk!
Fusson el a portájukról minden jószáguk!"

Szent Luca napján a gazdasszonyok Luca búzát vetnek tálba. Hogyha kizöldell karácsonyig, a következő esztendőben jó termés várható.

Rovatok: 
PÁLYÁZATOK