Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Graholy Zoé
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok





























 

Jelenlegi hely

Barcslándzsával szívemben

Waraykaroy
Waraykaroy képe

Hatodik fejezet.
    A Bajcsy Zsilinszky útról jobb felé az ipari iskolához juthatunk el. Az ottani kapcsolatomnak nagy részét már leírtam, de maradt még egy, számomra nagyon kellemes dolog.  Akkor Csonka Zoltán igazgató keresett meg, hogy el tudnák – e vállalni, egy élelmiszer áruismereti eladói OKJ- s képzésben óraadói munkát. Természetesen elvállaltam, talán inkább azért, mert jó érzés volt Barcsra kicsit visszatérni, hiszen Barcson csak két évet tanítottam, míg Budapesten és Szigetváron közel húszat. Nem is bántam meg, mert a felnőtt tanulókkal nagyon sokat tudtam beszélgetni és mivel különböző területről jöttek, igen jó keresztmetszet rajzolódott fel bennem szülőföldemről. Ki kell emelnem, hogy Csonka Zoli is barcsi születésű és természetesen jól ismertem, akár a szülei vagy a felesége révén. Valami barcsiakért összetartást éreztem.
    A vegyipari szakmunkások képzéséhez szükséges tanári – oktatói álláshoz nem barcsi felkeresés útján jutottam. Érdekes módon, akkor szereltem le Kaposváron, ahol hadászati – hadműveleti rakétás voltam, de mivel meg is nősültem – házasságkötésem úgy, mint a megkeresztelésem, a barcsi katolikus templomban történt,- de én akkor a Somogy – megyei Gyógyszerellátó folyadék osztályán dolgoztam, amikor összefutottam egy ismerősömmel , akitől megtudtam, hogy Barcson keresnek a kemikálosok képzéséhez szakembert. Azt is elmondta, hogy több barcsi és környéki jelentkező is volt , sőt olyan is, akit felkértek, olyan  is volt aki elfogadta , aztán lemondta, végül is senki nem merte  vállalni a feladatot. Megkaptam a KEMIKÁL igazgatójának Szabó Miklós címét, írtam nekik és az Ő KÖZVETÍTÉSÜKKEL kerültem a szülőföldemre vissza, szakmát tanítani, egyrészt elméleti tantárgyakból és a teljes gyakorlatot. Különösebb nehézséget nem jelentett, hiszen gyakorlatom és elméleti tudásom is megvolt, szakmámat szerettem, ez a gyógyszergyártó szakmunkásságomhoz köthető, ahol a szakma kiváló tanulója versenyen első helyezést is elértem.
    Az akkori, minden füzetem és tankönyvem is megvolt, - meg is van – így a tanmenetet könnyen összeállítottam az előírásoknak megfelelően. A laboratóriumi ismereteket az Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár tanlaboratóriumában szereztem, csak visszaképzeltem magam és minden ment, mint a karikacsapás.  Azt, hogy kik voltak a visszalépők pontosan nem tudom, de végül is nekik köszönhető, hogy visszakerültem Barcsra. Megjegyzem, 13- 14 éves koromban a családi házunknál, már egy igen jól felszerelt saját magam által létrehozott kémialaborom volt. Pécsre jártam a Széchenyi – térnél levő Orvosi Eszközök Boltjába . Pénzt pedig az eszközök és vegyszerek vásárlásához, ócskavas gyűjtéséből teremtettem elő. A számlák a mai napig megvannak, ebből egyet – kettőt az említett tanárnő Farkas Erzsébet is látott, hiszen az általam nyolcadikos koromban megrendelt vegyszereket az iskolába küldték és onnét vettem át. Aztán véget ért az OKJ –s képzés, mindenki sikeres vizsgát tett és a tiszavirág éltű, de számomra nagyon kellemes pályafutásom itt véget ért. 
    Az ipari iskolától átsétálhatunk a Vízügyi Szakközépiskolába a valamikori gimnáziumba, ahová én is jártam. Mint ott tanult diák szerettem volna egy előadást megtartani, ám fogadás helyett kettétörtek, el kellett osonnom. Mivel a gimnáziumi oktatás nem itt indult, mert akkor építették, ezért a helyére téve teszek még majd megjegyzést. Vele szembe van a könyvtár. Nagy meglepetésemre Vértes Gábor könyvtárvezető, akivel egyébként gyerekkorunk óta ismerjük egymást, egyszer az ottlétemkor megkért, ha van lehetőség, akkor rendezzünk egy kiállítást az előcsarnokban két üresen álló vitrinben. Ő volt az egyik meghívott, aki eljött az Elemek Múzeuma Magángyűjteményem és Műszaki Könyvtáram megnyitójára, így volt tudomása a gyűjteményemről. Elsőként a hőmérőkről és hőmérsékletmérésről rendeztük be a vitrineket. Megállapítottuk, hogy félévenként frissíteni fogjuk. Az elmondása szerint sikeres volt, hiszen a belépőknek el kellett előtte haladni és mindenkiben azért felébredt a kíváncsiság. Aztán félbeszakadt, mikor kérdeztem, hogy ennek mi az oka, szomorú lett, de választ nem kaptam. Ekkor értettem meg, hogy „Barcs Álistene „ , nyilván akinek nem voltam szimpatikus , ill.  egy esetleges előmenetelemtől tartott, célszerűnek látta, a likvidálásomat. Egyébként konkrétan a mai napig nem tudom, kinek szúrtam a szemét, de bizonyosan pártemberként magasan érezte magát. 
    Egyébként Barcson egyedül Gábor kért meg, még évekkel azelőtt, hogy egy életrajzomat egy - két művemmel, egy dossziéban szíves elhelyezne a könyvtár, erre a célra kialakított polcán. Hogy ez az anyag megtalálható – e, azt sajnos nem tudom. Ha már könyvtárról van szó, ahol író – olvasó találkozókat rendeztek, engem egyetlen egy alkalommal sem hívtak meg, pedig az országban száz körüli író – olvasó találkozóm volt. Itt kell megjegyeznem, közel száz kötetem érhető el különböző digitális könyvtárakban, talán a MEK – t / Magyar Elektronikus Könyvtár / kiemelném. Nyomtatott könyveim antikváriumokban beszerezhető. Több tucat tankönyvet is írtam, ugyancsak közel száz előadást tartottam tudományos konferenciákon, ezek java része is elérhető videó formában a Youtube – n.  Ugye azt mondanom se kell, hogy Gábor született barcsi, míg az őt befolyásoló barcsi álhatalmi elit már nem.  Mindjárt lerendezném a Szentesi – úti óvodát is. Amikor az ipariban dolgoztam, megszervezték a szocialista ember kommunista kizsákmányolását társadalmi - munka – kommunákban. Ezt most is erőltetik az átvedlett volt rendszer más kaméleonruhában vezetői, hiszen ez nem kerül pénzbe.
    Nem a társadalmi munka ellen vagyok, de amikor a szervezők és az újkapitalisták, dőzsölnek, míg  prolimunkást társadalmi munkára kérik , no számomra ez az undorító. Igen ott társadalmi munkáztam , amit szívesen tettem , ám amikor este megjelentek a barcsi elöljárók megköszönve a munkát egy demizson lőre borral, no akkor elment a kedvem. Mit gondoltok, míg mi társadalmi munkáztunk, ők hol voltak? Vadászni ! Tisztelt olvasóm.  Haladjunk tovább a Bajcsy Zsilinszky úton és eljutunk a kultúrházhoz. Azzal szemben a megüresedett szülői házban alakítottam ki a már említett Elemek Múzeuma Magángyűjteményemet és Műszaki Könyvtárat. Ez a létesítményem százezer darab tárgyat és ugyanennyi könyvet dokumentumot tartalmaz. A magyar vegyipar történetének egy szelete itt van.  A megnyitón minden vidéki meghívott ott volt, ám Barcsról egyetlen egy meghívott képviselő sem de a polgármester sem jött el. Szakmai szempontból Vértes Gábor és Rózsás Márton volt ott. Kórházba kerülésem előtt, évi háromszáz látogatóm volt. Barcsi, csak az ismerőseim, sajnos egy iskola sem tett látogatást a diákjaival. Ez nem is rosszul esett, hanem ekkora érdektelenség már fájdalmat okozott, hiszen mint pedagógus én a diákjaimat, helyben Szigetváron és Pécsre többször elvittem kiállításokra, ez az igazgatónak Pichler Imrének, minden osztályfőnökhöz külön kérése volt .
    A múzeumom teljes anyaga , megnyitás , helyi TV , Somogy TV felvétele elérhető a Youtube – n. Itt viszont ismét sok kérdés felmerül a múlt értékeinek megmentése érdekében. Ui. Rózsás Mártonnal, Orzsi Zoltánnal, mindkettő a barcsi múzeum szakembere volt, többször beszélgettem, hogy a belcsai szeszgyárban szeretném a múzeumomat létrehozni. Rövidre fogva a dolgot, - Rózsás Márton, látszott rajta, hogy neki is fájdalmas, de azt mondta, sajnos nem megy, a barcsi városvezetés nem akar vele semmit se kezdeni és nem nyilváníttatják műemlék jellegű épületté, így a már leírtak szerint szétverték, a haszonanyagként eladott dolgokból származó pénz zsebre tették. Pedig itt volt a lehetőség arra, hogy Barcs technikatörténeti értékeivel egyetemben egy értékes látogatási központ legyen. Meg kell említenem, hogy a városunk vezetése szorosan és gyakran ápolta a testvérvárosi kapcsolatot Sinsheimmel. Szerencsém volt én is eljutottam Eppingenbe, ami viszont Szigetvár testvérvárosa, ami közigazgatási központ  és Sinsheim szomszédja.
    Még ma is kevesen tudják az akkori odakirándulgatókon kívül, hogy Barcs testvérvárosában, ami Barcsnál valamivel kisebb, van Európa legnagyobb Technikai Múzeuma. Egy eppingeni középiskolában, egy kémiaórát tartottam bemutatva a periódusos rendszeremet és másnap elmentünk meglátogatni a hatalmas több futballpálya méretű múzeumot. Már akkor elgondolkodtam, mit hoztak onnét a „ vezíreink „ ? De ez még semmi, mert található ott egy sörgyár is, ami létesítési időben, felszereltségben a barcsi szeszgyárral azonos. Egyetlen különbség az volt, hogy a sörgyár a múltját megőrizve gyönyörűen karbantartva működött! Később, amikor a barcsi strandra éves bérlettel jártam, összekerültem egy régi ismerőssel, aki részese volt a sinsheimi utaknak, sokat mesélt, most csak egy dolgot emelnék ki, a látogatások elsősorban az ajándékcserékben merültek ki .. a többit nem írom le. Most hiába akarják Barcsot betonszocreálba önteni, az olcsóság miatt, a szétvert, szétrombolt múlta visszahozni már nem lehet. 

 

Rovatok: 
Irodalom